Firework

Éjszakában hulló csillagok, alászálló szomorú csillámpor.. 
Miért vagy ily gyönyörű, ily csodás? Ide is hullasz, oda is esel, szép kis szikravirág. Hiába; mindez csak néhány perc. 
Néhány pillanat a világ is..

Mindenki milyen boldog; mind a sok-sok ember körülöttem. Új esztendő következik. Az emberek ilyenkor gyakran tesznek újévi fogadalmakat, és reménységet várnak az új életre. Én nem várok semmit, nem reménykedem, nem csodálok. Csak úgy megtanultam megszokni, hogy mindig ez van. Mint ez az év, a következő is csak ugyanolyan lesz. Mint egy szélsebesen elmúló pillanat. Igaz most van jelen; s volt múlt is; lesz jövő is. De a pillanat most van; és egyszer csak. 'Tűzijáték'..

Sötét volt odakint, de egyszercsak fény világította be az eget; az éjszakában millió hullócsillag esett le ránk. Különös érzés fogott el; nem számított semmi sem, nyújtottam a kezemet, hogy elérjem. 'Már majdnem megvan'. De ez is csak egy pillanat. Mostanra már csak emlék. Mire elérném, eltűnik. Amilyen hirtelen felragyogott, olyan gyorsan vált a semmivé. Olyan mint az élet. Csak néhány percnek látszik..

Egy lány léptei

“ Fuss ahogyan csak bírsz. Rohanj, és ragaszkodj az élethez. Akkor talán egy nap ugyanúgy fogod látni a dolgokat, ahogy én. Kövess engem. ”

Egyedül vagyok. Körülvesz a havas táj. Látom a lábnyomaid, követlek téged. De képtelen vagyok utolérni. Bárhol is vagy most, nem látlak már. Küzdök érted, de ellened vagyok; bízom benned, de nem hiszek neked; csodállak, de irigyellek. Mégis szeretlek. Sietek, hogy mihamarabb utolérjelek, hogy eljussak a te szintedre bármi áron. Követem a nyomaidat, de nem látlak magam előtt. Hát tényleg, tényleg ilyen messze vagy tőlem? Valóban ilyen távolra sodor tőlem a sors? Talán mindegy is, hogy mit teszek. Az eget el nem érhetem. Pedig ha csak egy pillanatra is megállnál, és megvárnál, együtt mehetnénk az élet ösvényén kézen fogva. De tudom, hogy nem lehet. Mert te csak egy égig érő fal lehetsz az én világomban, amit meg kell másznom; vagy az égbolt, amit el kell érnem. Én pedig egyedül folytatom az utamat egyre feljebb és feljebb, hozzád közeledve; a te lépteidet követve, úgy, hogy tudom: sosem érhetlek utol.

 

Gondolatok

“ Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, a legképtelenebb helyzetekben. ”

Egyszer csak elérkezik, betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezősködik. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, visszaemlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül.. váratlanul. És így telnek a mindennapok. A jókedv jön-megy, és néha helyette az üresség, a hiányérzet marad. Egy dolog néha olyan, mintha mindig hiányozna, hiába vesz körül sok-sok minden más. A gondolataim összekuszálódnak; 
ilyenkor nem tudom, mit tegyek..

Barátság

Ha egyedül leszel, én leszek az árnyékod; ha sírnod kell, én leszek a támaszod; ha szeretnél boldog lenni, én leszek a mosolyod. De ha egyszerűen csak egy barátra van szükséged, én csak én leszek.

Mikor együtt vagyunk, együtt álmodunk. A te érzéseid az én érzéseim is. Mikor megismertelek, nem nagyon kedveltük egymást, és most mégis, te lettél az egyik legjobb barátom. Mert te megértesz, mert pontosan olyan vagy mit én. Te is utálod magad, pont mint én. Tudom, hogy egyedül nem tudunk kimászni abból a sötét mélységből, de együtt igen. A barátságunk átvészel majd mindent, a végső időkig kitartunk. De közben változik minden. Mi lesz velünk? Mi lesz a barátainkkal? Az emberekkel? Nem tudom mi fog történni.. Már nem tudok semmit sem biztosan. Minden egyes nap azzal nyugtatjuk magunkat, hogy majd kinőjük mindezt. De az idő közben csak telik-múlik. És vele együtt múlunk el mi is. Csak három dolog maradt itt nekünk, ami biztosan nem változik, bármilyen idők jönnek is. Kitartás, remény, barátság..

Fekete-fehér

“ A világ valóban csupa veszedelem, és sok a sötét hely; de sok minden akad, ami szép, s bár a szépség ma mindenütt szomorúsággal keveredik, attól a szép még csak szebb lesz. ”

A mi világunkban nincsenek színek, csak a fekete és a fehér közti sivár szürkeség. Vannak jó és rossz dolgok. Ha ezeket a dolgokat színekkel kéne jelölni lehetne a jó 'fehér' a rossz pedig 'fekete'. Csakhogy itt valójában minden szürkére lett már átfestve. Vannak világos, szinte majdnem fehér foltok; és vannak nagyon sötét szürke foltok is, de külön 'fehér' és külön 'fekete' nincs. Az élet unalmas, fájdalmas, szomorú. Szinte félelmetes maga a létezés is. Mégis pont ez az, ami igazán széppé teszi.

Forgiveness

❝ Valójában angyalok vagyunk mi is, valamilyen szinten. Csak nem igaziak, hanem félszárnyú angyalok. Épp ezért csak akkor tudunk repülni, ha a másikat átöleljük. ❞

Ha úgy is érzitek most, hogy ál angyalok vagytok, mert nem voltatok ott egymás mellett mindig, ne hibáztassátok magatokat. Ti olyan angyalok vagytok, akik nem tökéletesek, ahogy mindenki más sem az. Akárcsak egyikőtöknek, úgy a másikatoknak is csak fél szárnya van. Próbáltatok elrepülni minél messzebb innen, de külön-külön képtelenek voltatok. Sokszor összevesztetek, hanyagoltátok egymást, de így, épp emiatt valami hiányos maradt bennetek. Valaki elment, valaki eltűnt az életetekből. Valami, ami fontos volt, és hiányozni fog, ha nincs ott mellettetek. Ez a valami az, ami segít ismét új erőt adni. Egy egyszerű cselekedet, egy szó vagy egy ölelés. Olyan dolgok, amelyek képesek két hiányos emberből, egy egészet varázsolni. Miért maradnál hiányos, ha lehetsz teljes is?

C s a k    s z e r e t n i   k e l l   é s   m e g b o c s á l t a  n i , 

i l y e n   e g y s z e r ű . . .

Figyelni fogok rád

“Túl kell tenned magadat félelmen és haragon. Ha ezt teszed, ragyogó fény hatol majd a szívedbe, és felolvasztja azt, ami megfagyott..”

Tudom, most mit érzel, és bárcsak tudnék segíteni. Még ha olyan nagy is az az űr, kell lennie megoldásnak, amivel befedhetjük azt. Kicsit talán haragszom is rád azért, ahogy megpróbálod eltüntetni a dolgokat. Pedig tudom, hogy nem te tehetsz róla, hogy így alakult.

Megfagyott a szív, talán össze is tört. Minden egyes darabja szerteszét szóródott a szélben, mint a gyermekláncfű magjai. Te mindenütt ott vagy, de önmagadban mégsem. Valami hiányzik. Valami ami helyett ottmaradt az az űr, és most nem tudod mit is tegyél igazán.

Sokan vesznek körül, akik meg akarnak változtatni, míg ott vannak a többiek, akik azt remélik olyan leszel, mint régen. Csak te döntheted el, mit választasz. De azt biztosra tudom, hogy mindig lesz melletted valaki aki figyelni fog rád. 

Winter memories

“Kérlek Istenem, kérlek add, hogy mindenki boldog legyen. Kérlek add, hogy a boldogság úgy borítson be bennünket, akár a gyengéden hulló hó.”

Mi az a hó? Valami tiszta, fehér dolog? Valami ami olyan látványt nyújt, ami megmarad az emberben? Nekem igen.

Szeretem a havazást. Olyan, mintha az évben felgyülemlett sok rossz és szomorú dolgot elborítaná egy fehér fátyollal. Persze vannak olyanok akik a havazás árnyalt oldalait veszik csak figyelembe, nem pedig a szépségét. Pedig az a pillanat, amit akkor lát az ember először az évben, olyan mélyreható. Egyszerre szép, és egyszerre szomorú. Ilyenkor azt kívánom, bárki aki ugyanazt az érzést éli át mint én, ne a szomorúságát fedezze fel a hónak, hanem az örömét. Azt a szépséget, ami képes mosolyt varázsolni az emberek arcára még a leghűvösebb időkben is. Ha pillanat ugyan véget is ér, a hó megmarad, az érzésekkel és emlékekkel együtt.

Repülni fogsz, szárnyak nélkül

"Mindenki keres valamit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találhatod meg. Egy szeretted szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban.. De van, hogy az a dolog amit keresel olyan messze van, hogy szinte elérhetetlennek látszik. Nem is tudod igazán, hogy megéri-e neked örökké arra a dologra várni. Tele vagy kétségekkel és szomorúsággal, és ez a hangulatodon is látszódik. Egy egyszerű szó képes megnevettetni vagy megríkatni. De mégis hiába vagy épp vidám, ha a dolog amit keresel közben egyre csak távolodik. Te mégsem adod fel, mert hiszel benne. És mikor megtalálod végre ezt a különleges dolgot, repülni fogsz, szárnyak nélkül."

Egy lépéssel közelebb a boldogsághoz

“ A boldogság olyan pillangó, melyet ha kergetünk, soha

nem érhetünk el. Viszont ha leülünk csendben,

és várunk, idővel leereszkedik majd ránk. ”

A szépségük az, ami igazán megfog bennünket. Gyönyörűek, de sérülékenyek is egyben. Vigyáznunk kell velük, nehogy összetörjük őket. Egy elpusztult pillangó pont olyan hasztalan, mint egy ember összetört álmai. Becsüljünk hát meg minden apróságot és szépséget, mert minden kicsi jó cselekedet egy lépéssel közelebb juttat majd a boldogsághoz. Tanuljunk meg várni türelemmel, hogy egyszer majd rajtunk pihenhessen meg a boldogság gyönyörű pillangója.

Névtelen senki

“ Szívét-lelkét beleadta a művészetébe. Azt hitte, örökké tart.. ”

Valaha létezett, volt valaki. Valaki, aki sokra vihette volna az életben. 

De elkövetett egy nagy hibát. Nem tudta, hogy az igazi erő a lélekből fakad. Sőt, ellenkezőleg, pont az volt az, amit el akart tüntetni magából. A sötét sivárságból az egyetlen kiutat a művészete jelentette. Megpróbált érzések nélkül élni, de nem sikerült. Megszűnt létezni, hiába volt 'örök'. Azt veszítette el, ami a legfontosabb volt a számára. A szeretetet.

El nem álló eső

“ A bánat a világ csendje. Olyan, mint a csendes eső, ami soha nem áll el. Azt mondják, a bánat megváltoztat. Tudom, hogy megváltoztat. De mivé? ”

Az utcák mind vizesen álltak. Halkan, szomorkásan hullatta könnyeit az ég. Az emberek többsége ilyenkor átveszi ezt a 'nyomasztó' hangulatot. Persze mindig vannak olyanok, akik szeretik az esőt. Mint például én. Szeretek hosszasan sétálgatni a vizes utcákon. Valahogy megkönnyebbüléssel tölt el az eső látványa. Olyan szép, de egyben szomorú is. 

Eső után azt hiszem olyan a hangulatom, mint mikor hosszas sírás után megkönnyebbülök. Még a természet is felfrissül, megtisztul. Ismét készen áll egy újabb napra, egy lépéssel közelebb érve a fagyos, hideg télhez.

Még ha nem is sokáig, de léteztem...

“A rózsa ugyan gyönyörű, ám sokat kell dolgozni azért, hogy egészséges legyen és virágokat hozzon. Férgek és betegségek fenyegetik, és a töviseivel önmagának és másoknak is fájdalmat okozhat. Bármilyen nagy is egy rózsa, ha nem nevelik rendesen, akkor a mezei pitypang is ragyogóbb nála.”

Milyen vagyok én? Aprócska, piciny virág. Az életem olyan, ahogyan bánnak velem. Ha nem figyelnek oda rám, könnyen elhervadhatok. Vannak akik megnevettetnek, vannak akik elszomorítanak. Minden nap másmilyen, minden egyes  nap küzdelem az életért. Ahogy múlnak a napok egyre nehezebb, ahogy telnek a hetek, száradnak le a virágszirmok. Megmarad bármi is? A lehullott rózsaszirmok megszűnnek létezni, de a szívben örökre megmarad annak szeretete. Valami, amely képes volt mosolyt varázsolni az emberek arcára. Még ha nem is sokáig, de léteztem. Egy egyszerű, kicsiny virág voltam..

Élettelenség

Megállt az idő egy pillanatra. Úgy alakult a dolog, ahogy sosem szerettem volna.. és felelősnek érzem magam. Bárcsak ne így történt volna. Meglehetett volna változtatni? Igen, meg lehetett volna...

Szeretnék a sarkamra állni végre, de mégis mikor már majdnem sikerül valamit mindig elrontok. Nem tudok járni... Talán sosem tudtam. Néha úgy érzem, nincs aki segítene megtanítani erre, pedig annyira szeretném. Elvárom másoktól hogy jószívűek legyenek és.. én is szeretnék "elég jó" lenni. Egyszerűen csak jó.. de nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. 

A szavaimat nem értitek meg. A hangom nem ér el hozzátok.. Tehetetlenség,  fájdalom.. Tényleg minden az én hibám?  Bárcsak hallanád most a hangom, ahogy halkan sírok  a szobámban. Bárcsak  elérhetném, de olyan messze van az ajtó.. Nem tudok járni, ezért esélyem sincs, hogy elérjem. Mint egy élettelen baba, többé már nem tudok mozdulni.

Invisible bonds

"A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze, kiknek végzetében meg van írva, hogy találkozzanak - függetlenül időtől, tértől és minden egyéb körülménytől. 

A fonal megnyúlhat vagy összekuszálódhat, de elszakadni sosem fog."

Minden nap egy ajándék az élettől. Minden perc, és pillanat. Ahogy azok a szép napok is, mikor megismertem őket. Valakiket, akikkel a sors hozott össze, hogy ott abban a pillanatban találkozzunk. Barátok. Valakik, akikkel képes voltam kialakítani egy láthatatlan, de mindennél erősebb köteléket.. Sosem fogjuk elfelejteni. Bármerre is járunk majd, ha külön utakon is, a pici piros fonál mindig ott lesz közöttünk.

Me: Hope

Az emberek többsége úgy él, ahogy épp a jelen körülményei alakítják őket. Titkon mindig épp arra sodródnak, ahol elismerést, elfogadást és szeretetet kapnak. Persze ezek olyan dolgok, amiket nem mondhatunk ki direktbe, hogy vágyunk rájuk. Senki sem akar sebezhetőnek tűnni, ezért az emberek többsége inkább csak beáll a sorba... A sorba, ahova én nem tartozom.

Egyszer kaptam egy nevet - egy becenevet. Úgy hívtak "Hope". Ez annyit jelent, hogy "remény". Egy fontos személy aggatta rám, és akkor úgy gondoltuk jó választás lesz, hiszen remekül jellemzi majd "reményteli" személyiségem. Akkor azt gondoltam, örökké tart majd ez a reménység, de az idő és a változások sokat alakítottak rajtam is. Valójában sokszor voltam/vagyok szomorú - különböző okok miatt, de bármi is volt, végül mindig csak reménykedtem. És a "hit, remény, szeretet" - ez a három különleges dolog - valahogy örökre bennem maradt.

Talán már nem használom, úgysem ez az igazi nevem. De van-e értelme a neveknek igazából? Nem-e csak egy név? Hope - remény - én; számít vajon még?...

Az út amin járunk

Bárcsak végig mehetnék veled ezen az úton, de nem

tehetem. Ez a te ösvényed, így neked kell végigjárnod,

még  akkor  is,  ha  félsz.  

Egy  valamit  azonban

megígérhetek: 

lélekben 

mindig melletted leszek.

Ha kell, a füledbe 

is súgom, hogy ne felejtsd el soha...

Minden embernek megvan a maga útja. Vannak, akik néha letérnek erről az ösvényről, vannak akik visszatalálnak. De mi van azokkal, akik nem találják a visszautat? Vajon számukra nincs remény?

Az időt vissza már nem fordíthatjuk többé. Ha egyszer hibáztunk, vajon lesz alkalmunk jóvá tenni valaha?

Az igazság az, hogy minden szentnek van múltja és minden bűnösnek van jövője. Mindig van kiút és mindig van remény. Nem azt ígérem, hogy könnyű lesz, csak azt, hogy lehetséges. És ha volt eddig út amin jártunk, csak a visszafordulás pillanata a nehéz...