"Mosolygok, miközben a szívem kettéhasad.. mert elloptad az álmom..."

Tudod nem tudok haragudni rád; nem tudlak gyűlölni még akkor sem, ha tényleg megérdemelnéd. Csak fáj hogy így elhitettél, hogy így bíztam benned, hogy hittem a hazug szavaidnak..
Tudod, én mindig csak lenyeltem a dolgokat amiket a hátam mögött mondtál rólam... mert így volt. Mindig hazudtál nekem, kibeszéltél, és félre akartál lökni.

Mondd... mik vagyunk mi? Barátok vagy ellenségek? Mert azt hiszem, régen tudtam...

Miért? Mondd, miért viselkedtél így velem? Miért nem lehettünk csak egyszerűen barátok? Miért kellett hogy ott lebegjen a szemed előtt a hatalomvágy, hogy jobb légy? ..Sose fogom megérteni hogy lehet, hogy bennem láttad a riválisod - egy ilyen selejtben, mint én.

És most csak állunk ott a semmi szélén - a helyen amit annyiszor láttunk álmainkban - és fogjuk egymás kezét úgy, hogy mindig is tudtuk, hogy ez lesz a vége...

"Tudod mi fáj a legjobban? Ha figyelmen kívül hagynak. Nem tudod miért van ez az egész, és csak akkor kezdtek el beszélgetni, ha te írsz neki először."

Nem tudom mit miért csinálsz már, vagy mit miért mondasz. De nem tudom, hogy fontos-e már.

Nem tudom, hogy örüljek-e vagy nem, hogy most már te is érzed ezt az érzést: hogy figyelmen kívül hagy az, aki igazán fontos neked.