Ha valakit megszeretek, szeretni fogom örökké. Én ilyen vagyok.

Annyi idő elteltével csak most jöttem rá: nekem nincs otthonom. A ház, amelyben laktam, a hely ahol életem, a tárgyak körülöttem, és az emberek akik körülvettek minden nap, mind-mind csak annak a világtalan zajnak, a számomra rohanó időnek a részei voltak. Nekem – ellentétben veletek – nincs hová hazatérnem ebben a világban. Megpróbáltam megkeresni az otthonom, de nem sikerült, mert valójában nem is létezett soha – legalábbis itt a földön nem. Így végül, mindig csak más emberek szíveibe próbáltam beférkőzni, hátha ott egy új otthont találok magamnak. Ezek az emberek a barátaim lettek, akik mindennél fontosabbá váltak a számomra. Mindezek ellenére most mégis úgy érzem, az otthon nyugalmát ők megtalálhatják – én bennem – de én másokban soha sem. Mintha nagyon mélyen, engem igazából senki sem tudna megérteni. Kerestem mindig, de fordítva történt a dolog: én szerettem meg túlságosan is őket, sokkal inkább, mint ők engem. Így végül megint csak otthon nélkül maradtam, míg nekik – ha ne adj Isten már senkijük sem lenne – mindig lesz egy biztos helyük az én szívemben.  Ö r ö k r e . 

A világ csupa igazságtalanság, de még valahogy így is szeretem ~

Te is csak elhagytál

Elvesztem már rég.. még mielőtt megismertél volna. Nem tudom, hol kezdődött, mert egyszer már csak azt vettem észre, hogy nem találom a kifelé vezető utat. Először azt hittem, bezártak, de rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Én sodortam oda magam, a sötétbe. Sokáig nem volt fény ott. Aztán mindig jött valaki, aki reménnyel töltött el. Ugyanígy egy nap megjelentél te is és tudtam, hogy egy nap barátok leszünk. Te vezettél engem, habár nem is tudtál róla. Fogalmad sem volt az egészről, holott te voltál voltál a fénysugár. Elindultál, és habár én mindig csak mögötted, lemaradva voltam, követtelek. De te elkezdtél távolodni, és én csak még jobban lemaradtam. Ott, abban a sötétben, rá kellett jönnöm, hogy a fénysugár melyhez az a pirosas fonál kötött valaha, te is csak elhagytál.

Hiába próbáltam kijutni egyedül a sötétből, a fonál másik végén nem várt rám senki. Ahogy próbáltam kivergődni onnan, csak még jobban belegabalyodtam a piros fonálba, és csak még jobban eltévedtem odabent a sötétben.

Eddig azt hittem, a piros fonál megnyúlhat vagy összekuszálódhat, de elszakadni sosem tud. Te mégis képes voltál elvágni a kötelékünket, és magamra hagyni a sötétben. Megöltél, anélkül hogy tudtál volna róla. De én mégsem tudlak hibáztatni ~

Örökkévalóság

❝ Az életünk csak más szemén keresztül nyer értelmet, mert ha senki nem néz ránk, az olyan, mintha nem is léteznénk. ❞

 

 
Egyszer szeretném megállítani az időt, amikor veletek vagyok. Szeretném, ha nem létezne se tér, se idő, csak mi így együtt. Lehet, hogy nem lennénk többek egy mozdulatlan pillanatnál, de legalább együtt lennénk az örökkévalóságig, és semmi sem tudna szétválasztani minket. Így elviselhetőbb lenne a sok fájdalom, mert már nem egyedül kéne viselnünk ezt a terhet. Eltűnne a szörnyű magány is; csak egymásnak léteznénk.. Tudom, csak egy pillanat volna, hiszen az idő mindig megy tovább, nem nem bánnám, ha veletek lehetnék. És tudjátok, az idő sincsen egyedül. Vele van az örökkévalóság és az elmúlás is. Ahogy mi, ő is társakat keres magának, akik hozzá hasonlóan szerencsétlenek. Mindezt azért, hogy elviselje saját perceinek múlandóságát.. Mi is kicsit ilyenek vagyunk, bár néha nem mondjuk, vagy mutatjuk ki mindezt. Talán azért, mert nehezünkre esik a saját büszkeségünk miatt. Pedig milyen jó lenne egyszer, csak egyszer hinni mindebben, és megállítani az időt a mi kis saját, szent, közös pillanatunkban..

A z t   é r e z n é n k ,   ö r ö k k é   é l ü n k . 

Az a régi csapat...

❝ A szeretet azt jelenti, hogy boldognak akarjuk tudni a másik felet, még akkor is ha az illető nem lehet velünk örökké. ❞

Sokat gondolkoztam azon, hogy mi az, hogy "a csapat", és hogy mikor alakult ki mindez, ami köztünk van jelenleg. Mikor kötettettek meg azok a kötelékek? És mégis mit jelent ez valójában az én számomra?..

Azt hiszem, ez az egész csak sodródás volt az árral. Talán így is kellett lennie. De az, hogy egy kis időre "a csapat" tagja lehettem, nagyon boldoggá tett. Végre volt valami, ami érzékeltette velem, hogy tartozom valahová, valakikhez. Néha talán úgy is gondoltam, hogy ők a családom.

De aztán körbenéztem a világban, és rájöttem: nem létezik az a család, ahová annyira tartozni akartam. Nem létezik "a csapat", csak "egy csapat". Egy csapat, ahová tartoztam, és ha meghalok, vagy elmegyek innen messzire is a csapat része maradok. Mindig. Lehet, hogy ez csak "egy csapat", és lehet, hogy már semmi sem olyan mint régen, és nem is lesz, de én még mindig, szentül szeretném hinni, hogy számomra ez a család, "a csapat", ami végig kísér majd egész életemben. 

Far away...

Utálom azt a szörnyű érzést, amikor azok az emberek akik számomra a legfontosabbak a világon, egyszerűen olyan messze laknak tőlem, hogy vagy soha nem is találkozhatok velük, vagy csak nagyon ritkán.. Pedig ők azok akikre én mindig odafigyelek, még hogyha ők néha ezt nem is látják. Lehet nem is sejtik, nekem mennyire fontosak, pedig számomra ők többet jelentenek a mindennél; a saját életemnél is..

E z e k   a z   e m b e r e k   a   b a r á t a i m . 

Ha akarnám sem tudnám elfelejteni őket, mert olyan kötelék köt minket össze, amelyet sem az idő, sem semmi más nem sebezhet meg. 

Ezek a személyek leírhatatlanul fontosak nekem. 

Az egyetlen dolog amit papírra lehetne venni, az csak pár név volna.. Lehet, egyeseknek ez csak egy-két szó, de nekem a világot jelentik..

Viki

Beri

Kyra

Kami

Kyo

Lilly

Mimi

Dani

Mindegyikük egyformán fontos ~ 

Az igazság

Az 'Igazi barátot' keresed? Én is azt kerestem sokáig, s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy nagyon nagy hiba volt. Most már az 'Igazat' keresem. Mert az 'Igazi' szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az 'Igaz' odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz... Az 'Igazi' megcsókolja a kezed, az 'Igaz' megfogja, és visszaránt a legsötétebb gödörből is... Az 'Igazi' álmodik veled, az 'Igaz' virraszt melletted. Az 'Igaziba' belehalsz, az 'Igaz' meghal érted, ha kell.

Én 'Igaz' vagyok... na és ti?

A piros fonál másik végén..

Este van. Odakint a város fényeiben ünnepel a sok sok ember, míg engem idehaza beborít a ragyogó sötét éjszaka.. Hallom a távolban a város zörejét, látom a tűzijáték távolban felvillanó vidám színfoltjait. Minden olyan számomra most, mint egy álom. A fantázia és a valóság egybefolyik, mint egy elkenődött, régi festmény.

Amíg tart az ünnepség, én csak némán kémlelem az eget és gondolkodom. Csak nézem, nézem a csillagos égboltot, amelyben szinte megszólalásig látlak téged. Minthogyha onnan néznél le rám.. Vajon te mit csinálhatsz most?.. - kérdem a csillagoktól, de választ nem kapok tőlük.. Talán nincs is szükségem rá. Már nincs, mert tudom hogy habár a dolgok nem alakultak jól, azért nem szabad összetörnöm. Küzdenem kell majd, hogy el tudjam viselni a hiányodat. De képes leszek rá. És remélem közben te sem hagyod el magad.. - gondoltam, majd egy egyszerű mosollyal, csöndben, hátat fordítottam a tűzijátéknak, az éjszakának, az egész ünnepségnek az összes emberrel együtt.. és igen, neked is.. 
Te neked, a piros fonál másik végén...

Egyszer..

" Biztos van egy titkos ajtó, amin keresztül el lehet jutni erre a csodás helyre, de oda csak az angyalok és a tündérkék juthatnak be... Még jó hogy mi azok vagyunk.. "

 Egyszer azt mondtad nekem, hogy elmegyünk együtt arra a helyre, amit már olyan régóta kerestünk.. Arra a helyre a mi fantázia világunkban, amit csak legédesebb álmainkban láthattunk.. Azt mondtad, együtt fogunk ülni azon a padon, jókat nevetünk és teleesszük magunkat mindennel, amit édességnek hívnak.. Közben csak gyönyörködünk a tájban, egymásra szórjuk a virágszirmokat és halljuk a madarak csicsergését.. Elmerülünk a fantáziánk mély óceánjában...Ott leszünk, együtt, mint két igaz barát, mint két jó testvér.. Nem lesz semmi és senki aki elválaszthatna minket.. Mert együtt leszünk a mi kis világunkban, akármilyen távolra is sodor majd tőlem a sors.. Én melletted maradok, örökre..

M e r t   t e   v a g y   a   l e g e s l e g j o b b   b a r á t o m !  : )

" És egy nap átmegyünk majd abba a szép világba, ígérem "

Örökké

Emlékszem arra a csodás örömteli napra, mikor ott voltunk együtt mindnyájan, és boldogok voltunk. A friss szellő messzire fújta a virágzó cseresznyefák szirmait.. Mintha egy másik világban lettünk volna, egy előző életben, mégis pontosan emlékszem mindenre.. A friss levegőre, a nap ragyogó sugaraira.. a barátaim mosolyaira... Együtt voltunk. Együtt, egy tökéletes világban. Egy olyan helyen ahol mindenki jó, és mindenki tud szeretni..

A virágzó fák alatt ültünk, és boldogan nevetgéltünk. Szavak nélkül is értettük egymást.. Boldogan teltek a percek, miközben a nap már lemenőfélben volt, majd szépen lassan alászállt.. Sötét lett, de nem féltünk, mert tudtunk, hogy nem vagyunk egyedül.. Körülöttünk mint csillagok, apró lámpások világítottak. Ők mutatták az utunkat a fénybe.. 

Boldogak voltunk, mert tudtunk hogy mi örökre együtt maradunk, hogy nincs ami elválasszon minket, soha..

Feküdtünk a selymes fűben, és néztünk a fejünk fölött elsuhanó hullócsillagokat.. Mint a zápor, úgy estek egymás után le az égről. Mi csak csodáltuk egy darabig, és közben azt kívántuk...

"  S o s e   l e g y e n   v é g e  " . . .

Thank you

Rossz fordulatot vettem egyszer vagy kétszer, 

De rájöttem pár dologra a saját erőmből..

Rossz döntések voltak, ez minden..
Üdvözöllek az ostoba életemben!Bántottak, félre értettek ezen a helyen..Én vagyok mindig az "Ez így nem jó"...
Elhibázva mindent, mindig csak a második lehettem,

De ez egy tévedés.. csak alábecsülnek,
Nézd, még itt vagyok!

Szépen, szépen kérlek soha ne érezd,
Hogy kevesebb vagy a kibaszottul tökéletesnél!
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy,
Nem igaz! Te kibaszottul tökéletes vagy nekem!
Annyira szörnyű dolgokat mondasz, mikor magadról beszélsz..
Tévedsz! Változtasd meg a hangokat a fejedben,
Többé ne irányítsanak téged!
Olyan bonyolult, hogy boldognak tűnj? Meg tudod csinálni!
Annyira gyűlölettel teli...oly fárasztó játék...
Elég legyen! Én már elkergettem a saját démonjaim!

Látni akarom, ahogy te is ezt teszed!
Szépen, szépen kérlek soha ne érezd,
Hogy kevesebb vagy a kibaszottul tökéletesnél!
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy..
Te kibaszottul tökéletes vagy nekem!!

Az egész világ fél, de én lenyelem..
Próbáljuk, próbáljuk, próbáljuk, de nem próbáljuk túl keményen és ez csak az időm pazarlása...
Már nem érdekelnek a kritikák, mert mindenhol ott vannak..
Nem tetszik nekik a farmerom, nem értik a hajam..
Ismét visszahúzódunk mások elől,
Miért csináljuk ezt?

Miért csinálod ezt?

Miért csinálom ezt..?

Szépen, szépen kérlek soha ne érezd,
Hogy kevesebb vagy a kibaszottul tökéletesnél!
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy,
Nem igaz! Te kibaszottul tökéletes vagy nekem!
Tökéletes vagy, tökéletes vagy! :)
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy,
Te kibaszottul tökéletes vagy nekem…

* Köszönöm Viki



Soha véget nem érő sorok...

Nem.. nem tudod, hogy milyen érzés!

Ezek az önző szavak végül megint csak nem voltak képesek elhagyni a számat.... 

Csak magamban tartottam őket, ahogy sok minden mást is. Édes mindegy - gondoltam - hogy egyel több, vagy kevesebb titok van idebent, bennem.

És csak reménykedtem, még mindig.. és mindig.. és mindig... hogy még hallok felőled valaha. 

" Kinek kell az ilyen élet? "

Képzelj el egy olyan élet, ami sokkal jobban fáj, mint a halál...

Valahogy úgy érzem, hogy minden egyes nap amit megélek egyre csak mélyebbre sodor egy sötét alagútban. Akik eddig ott voltak velem és világítottak, hogy megtaláljam a kivezető utat, most eltűnni látszanak.. 

Hirtelen aggódni kezdtem. Félni, hogy nem látom őket többet viszont. 

Bármit megtenni értük.. Egészen tegnaping.

" Hát nem veszed észre mennyire fontos vagy nekünk? " - Nem, nem veszem észre.. Nem látok már semmit sem, mert mikor szükség volt rátok nem voltatok velem. Tudom, hogy ami történt az nem a ti hibátok, de ami a legjobban fáj az az, hogy nem tudtátok: nem is az enyém. 

Egyszerűen nem értetek meg. De nem számít, hiszen én így is szeretlek titeket. Ti azon ritka emberek közé tartoztok az életemben akik előtt képtelen voltam rejtőzni.. Igen, az álarcom elhagyott tegnap. Gyűlölök sírni mások előtt, és mégis megtörtént... És ez baj. Mert így még gyengébb vagyok és félek, hogy ez a gyengeség végleg megöl.

Friendship

" Nincs értelme a virágnak, ha az nem virágzik. 
A barátság sem barátság, ha nem igaz. "

Hihetetlen, de igaz. A mi barátságunk pont olyan mint Ino és Sakura barátsága. Míg én ha lehet meghúzom magam, mint Sakura; te ott állsz mellettem és felkarolsz, mint Ino. Neked mindig is meg volt a maga személyiséged, ami miatt talán kicsit irigyeltelek is. De nem bántam, mert tudtam hogy ez fordítva is igaz. Te mindig, minden nap szép voltál, ami nekem kicsit rosszul is esett, mert én sajnos nem lehettem olyan szép. De nem is számít igazából. Hiszen még ha úgy is nézett ki, hogy teljesen különbözünk; azért mégis csak hasonlítunk. Köszönöm azt a sok segítséget amit eddig adtál; a vicces pillanatokat és a sok közös emléket. Köszönöm a szalagot is, majd igyekszem hordani. Köszönöm Ino; tudom hogy ha a jövőben más felé is sodródunk, barátok maradunk. Még akkor is ha néha úgy gondoljuk, hogy 'Nah, most már csak össze kéne veszni!' :)

Egy csillag az égen

"Az égre nézek és a hullócsillagok záporában könnycseppek gördülnek végig az arcomon. Köszönöm, hogy vannak ilyen barátaim. Majd kívánok; de csak egyet: legyenek mindenkinek ilyen jó barátai! "

Azt hiszem igaz, mi tényleg elég durván összevonzottuk egymást. Mikor megismertelek valahogy csak úgy szóba elegyedtünk, de mégis úgy érzem, mintha már régóta ismernélek. Szerintem egy barát akkor is jól ismeri a másikat, ha még sosem találkoztak, vagy csak nagyon ritkán. Én nagyon várom azt a napot, mikor majd személyesen is találkozunk, és testvérként ölelhetjük egymást. A barátom vagy, és én is neked. Egy csillag vagy az én világom egén; az egyik legfényesebb. Azt kívánom; sose ragyogjon le az a csillag. Váltsd valóra az álmaid; és ha úgy érzed, halványodik a fényed, én mindig ott leszek, hogy ismét felragyoghass. :)

- egy barátomnak

Semmiség

“ A megsemmisülés nem kelt bennem rettegést, hiszen kipróbáltam már, mielőtt megszülettem. ”

 

Most valahogy nem félek. Nem érzek semmit. Készen állok bármilyen megpróbáltatásra az életben. Nem aggódok semmi miatt. Minden nappal várva várom a pillanatot mikor végre hazatalálhatok. Haza, ahonnan küldtek engem. Vigye hát a szél minden énem ezer meg ezer felé, hogy mindenütt ott lehessek, és figyelhesselek titeket egy nap. Odafentről.. Ha virágszirmot fúj majd a szél felétek, gondoljatok rám. Egy semmiség voltam, éltem, meghaltam; de elfelejteni, nem felejtettelek el titeket. 

Barátság

Ha egyedül leszel, én leszek az árnyékod; ha sírnod kell, én leszek a támaszod; ha szeretnél boldog lenni, én leszek a mosolyod. De ha egyszerűen csak egy barátra van szükséged, én csak én leszek.

Mikor együtt vagyunk, együtt álmodunk. A te érzéseid az én érzéseim is. Mikor megismertelek, nem nagyon kedveltük egymást, és most mégis, te lettél az egyik legjobb barátom. Mert te megértesz, mert pontosan olyan vagy mit én. Te is utálod magad, pont mint én. Tudom, hogy egyedül nem tudunk kimászni abból a sötét mélységből, de együtt igen. A barátságunk átvészel majd mindent, a végső időkig kitartunk. De közben változik minden. Mi lesz velünk? Mi lesz a barátainkkal? Az emberekkel? Nem tudom mi fog történni.. Már nem tudok semmit sem biztosan. Minden egyes nap azzal nyugtatjuk magunkat, hogy majd kinőjük mindezt. De az idő közben csak telik-múlik. És vele együtt múlunk el mi is. Csak három dolog maradt itt nekünk, ami biztosan nem változik, bármilyen idők jönnek is. Kitartás, remény, barátság..

Invisible bonds

"A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze, kiknek végzetében meg van írva, hogy találkozzanak - függetlenül időtől, tértől és minden egyéb körülménytől. 

A fonal megnyúlhat vagy összekuszálódhat, de elszakadni sosem fog."

Minden nap egy ajándék az élettől. Minden perc, és pillanat. Ahogy azok a szép napok is, mikor megismertem őket. Valakiket, akikkel a sors hozott össze, hogy ott abban a pillanatban találkozzunk. Barátok. Valakik, akikkel képes voltam kialakítani egy láthatatlan, de mindennél erősebb köteléket.. Sosem fogjuk elfelejteni. Bármerre is járunk majd, ha külön utakon is, a pici piros fonál mindig ott lesz közöttünk.