A következő címkéjű bejegyzések mutatása: örökkévalóság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: örökkévalóság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 1., vasárnap

Örökkévalóság

 Az életünk csak más szemén keresztül nyer értelmet, mert ha senki nem néz ránk, az olyan, mintha nem is léteznénk. 
 
 
Egyszer szeretném megállítani az időt, amikor veletek vagyok. Szeretném, ha nem létezne se tér, se idő, csak mi így együtt. Lehet, hogy nem lennénk többek egy mozdulatlan pillanatnál, de legalább együtt lennénk az örökkévalóságig, és semmi sem tudna szétválasztani minket. Így elviselhetőbb lenne a sok fájdalom, mert már nem egyedül kéne viselnünk ezt a terhet. Eltűnne a szörnyű magány is; csak egymásnak léteznénk.. Tudom, csak egy pillanat volna, hiszen az idő mindig megy tovább, nem nem bánnám, ha veletek lehetnék. És tudjátok, az idő sincsen egyedül. Vele van az örökkévalóság és az elmúlás is. Ahogy mi, ő is társakat keres magának, akik hozzá hasonlóan szerencsétlenek. Mindezt azért, hogy elviselje saját perceinek múlandóságát.. Mi is kicsit ilyenek vagyunk, bár néha nem mondjuk, vagy mutatjuk ki mindezt. Talán azért, mert nehezünkre esik a saját büszkeségünk miatt. Pedig milyen jó lenne egyszer, csak egyszer hinni mindebben, és megállítani az időt a mi kis saját, szent, közös pillanatunkban..

A z t   é r e z n é n k ,   ö r ö k k é   é l ü n k . 

2011. március 25., péntek

My immortal

Mindig azzal biztatom magamat, hogy érdemes küzdeni. 
Pedig valójában mindig csak csalódok. Csöndben, némán, idebent mélyen...
 
Mégis mit várok? Mit remélek még mindig?  Ha a világ olyan, mint egy hajó, talán már el is süllyedt volna. Az emberek annyira hazugok, önzők, és undorítóak tudnak lenni néha. Szinte csak csalódást okoznak és mindig megbántják egymást.
Én halhatatlanom; mondd, mit csodálsz bennünk? Miért szeretsz minket? Miért védelmezel nap mint nap? Talán nem látod milyen süllyedő hajó lett a mi világunk? Vagy pont, hogy ezért vagy itt velünk? Mit remélsz? Miért remélsz örökké? Csak csalódás már minden.. 
Tudom, hogy fáj, de ne bánkódj kérlek. Segíts ki innen, vigyél magaddal, mert nem akarok így élni. Én halhatatlanom, kérlek ne hagyj magamra.. soha többé.

2010. november 26., péntek

Névtelen senki

Szívét-lelkét beleadta a művészetébe. Azt hitte, örökké tart..

Valaha létezett, volt valaki. Valaki, aki sokra vihette volna az életben. 
De elkövetett egy nagy hibát. Nem tudta, hogy az igazi erő a lélekből fakad. Sőt, ellenkezőleg, pont az volt az, amit el akart tüntetni magából. A sötét sivárságból az egyetlen kiutat a művészete jelentette. Megpróbált érzések nélkül élni, de nem sikerült. Megszűnt létezni, hiába volt 'örök'. Azt veszítette el, ami a legfontosabb volt a számára. A szeretetet.