Énbennem

Szívem dobbanása
Lelkem mély sóhaja,
Fejemben hangok zaja
A világunk romlása,
Mosoly az arcomon
Könny a szememben,
Mély érzelmeim
Itt a szívemben..
Elvágyódás, kín
És szent szabadság.
Távolság, de mégis
Közelség, ismerős
érzés.. szeretet?
Kételyek, fájdalom,
Öröm, de magány,
Sikoly és némaság,
Csönd, zsibbadtság.
Halálfélelem, de
Vágy is egyben.
Minden itt,
Énbennem.

Drága álmaim...

...Megint csak mi maradtunk - olyan megtörve, mint mindig.
Csak te és én.

Mi tevők legyünk? Úgy érzem túl nagy ez a világ nekünk...
Én nem bírom elviselni ezt tovább.
Istenem! Segíts kérlek, mert nem tudom mit vársz tőlem..
Nem tudom mit csináljak, nem tudom mit kéne tennem.
Egyszerűen már nem tudom mit szeretnél, hogy milyenné váljak..
csak azt érzem, hogy megölnek az álmaim, és a mások iránti túlzott szeretetem.

Miért kell itt élnem?
Itt a földön mindenki olyan furcsa.. én meg csak mint valami álmodozó élem az életem benne.. De miért is..?

Mi az én feladatom itt? Mit tegyek? Milyen legyek?...
Itt kell hogy hagyjalak titeket, édes álmaim?..
Nélkületek kell, hogy továbbmenjek?
Úgy tűnik többe már nem vagyunk elválaszthatatlanok egymástól~
..elhagysz végül te is, mint ahogy annyian tették már - és elhagylak én is téged.

És elmúlik majd...
szépen, lassan..
De már nem fáj.
Már nem fáj.
Már nem is érzek semmit sem igazán..