Thank you

Rossz fordulatot vettem egyszer vagy kétszer, 

De rájöttem pár dologra a saját erőmből..

Rossz döntések voltak, ez minden..
Üdvözöllek az ostoba életemben!Bántottak, félre értettek ezen a helyen..Én vagyok mindig az "Ez így nem jó"...
Elhibázva mindent, mindig csak a második lehettem,

De ez egy tévedés.. csak alábecsülnek,
Nézd, még itt vagyok!

Szépen, szépen kérlek soha ne érezd,
Hogy kevesebb vagy a kibaszottul tökéletesnél!
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy,
Nem igaz! Te kibaszottul tökéletes vagy nekem!
Annyira szörnyű dolgokat mondasz, mikor magadról beszélsz..
Tévedsz! Változtasd meg a hangokat a fejedben,
Többé ne irányítsanak téged!
Olyan bonyolult, hogy boldognak tűnj? Meg tudod csinálni!
Annyira gyűlölettel teli...oly fárasztó játék...
Elég legyen! Én már elkergettem a saját démonjaim!

Látni akarom, ahogy te is ezt teszed!
Szépen, szépen kérlek soha ne érezd,
Hogy kevesebb vagy a kibaszottul tökéletesnél!
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy..
Te kibaszottul tökéletes vagy nekem!!

Az egész világ fél, de én lenyelem..
Próbáljuk, próbáljuk, próbáljuk, de nem próbáljuk túl keményen és ez csak az időm pazarlása...
Már nem érdekelnek a kritikák, mert mindenhol ott vannak..
Nem tetszik nekik a farmerom, nem értik a hajam..
Ismét visszahúzódunk mások elől,
Miért csináljuk ezt?

Miért csinálod ezt?

Miért csinálom ezt..?

Szépen, szépen kérlek soha ne érezd,
Hogy kevesebb vagy a kibaszottul tökéletesnél!
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy,
Nem igaz! Te kibaszottul tökéletes vagy nekem!
Tökéletes vagy, tökéletes vagy! :)
Szépen, szépen kérlek, ha valaha valaha úgy érzed semmi sem vagy,
Te kibaszottul tökéletes vagy nekem…

* Köszönöm Viki



A világ végén

Emlékszem, milyen sokszor panaszkodtak nekem az emberek. Végighallgattalak titeket és ott segítettem, ahol csak tudtam. De úgy érzem már túl gyenge vagyok. Régen mindig is azt szerettem volna, hogy minden ember boldog legyen.. Meg akartam menteni mindenkit, pedig magamat kellett volna...

Itt vagyok, egyedül.. Csak ülök és lógatom le a lábamat a világ peremén. Mélyen a sötétségbe meredek, ami odalennt nyugtalankodik. Közben azon godolkodom, ugorjak-e vagy ne...

Utálom ezt az érzést.. Amikor már végre eldöntöttem, hogy levetem magamat a világ végéről, ez a bizonyos belső hang megszólal és bíztatni kezd, hogy még van remény. Furcsa módon mindig bedőlök neki, és elhiszem, hogy tényleg van.. De sajnos ez nem ilyen könnyű.. Most nem. Most az egyszer nem hallgattam rá.

Végül úgy alakult, hogy leugrottam...

Sötét volt és hideg.. és magány. Egyedül voltam odalennt. Szörnyű volt... Szörnyű volt, mert láttam dolgokat, amiket még legsötétebb rémálmomban se mertem látni. Végigfutott az életem minden egyes pillanata.. A szép emlékek, a rosszaságok, a fájdalmas és nehéz pillanatok;.. minden. Bármilyen rossz is volt odalennt, mégis maradni akartam.. Megakartam tudni az igazat... Az igazat magamról..

Már régen kiskoromban is nehéz eset voltam. Anyukám azt mondta, szeret, de nem tud velem mit kezdeni. Elvégre más vagyok, nem szokásos, nem a társadalom által meghatározott "normális". A szüleim sokszor nehezen tudtak kezelni. Körübelül 11 éves koromig nem is voltak igazi barátaim. Mindig is különc voltam. De szerettem egyedül lenni. Azomban teljesen mégsem sikerült elzárkóznom. Idővel lettek barátaim, akik képesek voltak mélyebbre látni a felszínnél.

Akárhányszor szereztem egy új barátot olyan érzés fogott el, mintha 'végre valaki szeretne'. De sajnos voltak olyanok is, akik a barátságot amit adtam nem értékelték. Elég sokan... Voltak akik csak szánalmasnak és gyengének tartottak, vagy épp semmibe vettek. Mindez nagyon fájt, de az tartotta bennem a lelket, hogy ez a sok ember talán nem is érdemli meg az én barátságomat. És mindemellett nekem ott voltak az igaz barátaim...

Köszönöm nektek ~

És ez volt az utolsó két szó ami elhagyta a számat.. Többé már nem voltak emlékképek. Se fájdalom, se csalódás, se könnyek, se boldog percek. Már nem fáztam, nem is féltem. Csak voltam, és néztem a világot külső szemlélőként. 

Láttam a sok halott embert, akik élni szerettek volna, de nem tudtak...

Ti, akik élők voltatok benne, csak most láttam igazán, hogy mennyire halottak voltatok igazából, ott legbelül..

Én döntöttem így, és nem bánom. Mert rájöttem, hogy az élet csak egy illúzió, ígyhát mindenki aki benne van, az is.. 

Nekem sosem volt az életem egy szomorú történet. Tőlem az élet nem vett el semmit; csak azt ígérte adni fog, de nem adott...

My reality

E z   o l y a n   r o s s z .   M i é r t   k e l l   í g y   é l n ü n k ?

Úgy érzem az élet nehéz. Minden egyes nappal nehezebb. Mikor a tükörbe nézek, látom, hogy az a valaki nem ugyanaz mint akit tegnap láttam. Mindenegyes nap változom..
Mindig, minden nap, csak tétlenül élek. Lélek nélkül tengődöm az élet és a halál közötti szörnyűséges űrben. Nincs aki mindig ottlegyen mellettem és egyben tartsa a törékeny lelkemet. Már egyre rosszabb. Teljesen kábultá váltam már. Lélek nélkül a szellemem csak reszket valahol...
Ha valaki megtalálná és visszavezetné, fölébredhetnék végre ebből a rémálomból..  
Ébreszd fel a lelkem, szólítsd a nevemen és ments meg ettől sötéttől, mielőtt elvesznék! Ments meg az ürességtől, mivé válok!..

Már tudom mi az ami mindig is hiányozott az életemből; és most hogy közelebb értem hozzá, nem akarom elveszíteni! Ne hagyjatok el, maradjatok itt mellettem.
Tegyetek valóvá, hogy ne csak egy álom legyek! Élni szeretnék.
Valaki.. Valaki ébresszen fel!
Ébreszd fel a lelkem, szólítsd a nevemen és ments meg ettől sötéttől, mielőtt elvesznék! Ments meg az ürességtől, mivé válok!..

F á z o m . .

M e r t    í g y    m i n d e n    o l y a n    h i d e g   é s   ü r e s . .

T i . . .
C s a k   t i   v a g y t o k   é l ő k   a   s o k   h a l o t t   k ö z ö t t . . .


Valaki segítsen; valaki ébressze fel..

Gondoltatok nélkül,

hang nélkül,

lélek nélkül;

k é r l e k   n e   h a g y j   i t t   m e g h a l n i . .

Soha véget nem érő sorok...

Nem.. nem tudod, hogy milyen érzés!

Ezek az önző szavak végül megint csak nem voltak képesek elhagyni a számat.... 

Csak magamban tartottam őket, ahogy sok minden mást is. Édes mindegy - gondoltam - hogy egyel több, vagy kevesebb titok van idebent, bennem.

És csak reménykedtem, még mindig.. és mindig.. és mindig... hogy még hallok felőled valaha.