Amikor az egész világod összeomlani készül

Mindenkinek van egy belső kis világa ami egyedi és csodálatos, ám olykor kusza és elveszett, sötét és világos - egyszerre. Ezek a különböző világok néha találkoznak - van hogy csak egy pillanatra, de van hogy akár egy egész életre is. Vannak olyanok is, amik elfutnak egymás mellett - párhuzamosak - így sosem találkozhatnak.

Nincs két egyforma világ.

A Te világod lenyűgözött, minden megtörtségével és fájdalmával együtt, amikről sosem beszéltél konkrétan, de tudtam hogy ott vannak legbelül. Sérült és tökéletlen volt, de számomra még így is gyönyörű. A Te világodból hiányoztak darabok - meghatározhatatlan foltok: légüres tér és hiány, ki nem mondott félelmek. Nem volt benne hit, de volt őszinte szeretet és szeretve lenni vágyás. Álmok és harcok. Magány és bizonytalanság. Szabadságra és elismerésre vágyás. Remény és bolondság.

A Te világod sok mindenben passzolt az enyémhez - és bár voltak köztünk szakadékok, sok mindenben ki is egészítettük egymást.

Az én világom egy paradoxon - nem oldható fel abban a szabályrendszerben, amiről szól és nagyon összetett. Egy csodálatos zűrzavar. Egyedi és egyetlen - megismételhetetlen. Egyszerre hófehér és egyszerre koromfekete, de soha sem szürke. Tele van fájdalommal, de tele van szeretettel is. Az én világom olyan világ, ahol pusztítok és építek. Minden egyes alkalommal amikor végig söpör rajta egy hurrikán és az egész világom összeomlani készül, három épület mégis mindig sértetlen marad: hit, remény és szeretet. És mindezek közül a legnagyobb a szeretet.

A te világod és az én világom hat hónappal ezelőtt összefutott és végzetesen hatottak egymásra. De amilyen meghatározó és különleges, olyan fájdalmas is volt ez a kötelék.

Nem tudom, a miénk melyik - elkerülhetetlen elválás, egy hosszabb kereszteződés, vagy éveken át tartó út - de szeretném hinni hogy bármi is volt, számodra is olyan értékes volt, mint számomra.

Ma minden összetört bennem. 

A lényem legmélyéig hatolt egy olyan szintű fájdalom amivel talán még sosem találkoztam. És mégis - még csak a gondolat is, hogy haragudjak Rád és ne tudnálak tovább szeretni szembe megy mindennel ami én vagyok.

Nagyon nagyon szeretlek - ez az épület még mindig áll, de a világom többi része romokban hever.

Minden csendes. Minden magányos. Minden omlik össze... 

Szépen,

lassan,

finoman.

És legbelül ismét meghal bennem valami.

The world we live in

Annyi minden változik és tudod szeretném megérteni az engem körül ölelő világot, de annyira nem az enyém, hogy néha azt érzem, képtelen vagyok rá.

Lebegek, mint egy utolsó kívülálló. Lebegek a vizek felett.

Lassan átfúj a szél áttetsző testemen. Lélegzem és eggyé válok a levegővel.

Annyi minden változik és mindnyájan szeretnénk megérteni a rajtunk kívül eső világot, és bár én értem hogy lett ilyenné, eggyé válni vele sosem tudnék - képtelen lennék rá. Ez a világ nem az enyém és nincs értelme azzá sem tennem. Nem is tudnám. 

Ez a világ sosem értett meg. Képtelen rá.

Omoiyari - avagy Veled

Nem tudom, létezik-e olyan, hogy egyszerre érez az ember szomorúságot és örömöt - és bár szinte álom-szerű érzés volt - de olyan volt mintha bennem mindkettő meg lett volna aznap. Hogy mindez hogy lehetséges? Ne kérdezd, nem tudom:

hiszen én is csak átutazó vagyok ezek a helyen...

Egy parkon át vezetett az utam. Egy eső utáni, tavaszi nap lehetett, mert nagyon friss volt a levegő és virágzó fák illatát sodorta felém a szél. Bár nappal volt, de mivel nagy volt a köd így nem láttam messzire. Azt sem láttam honnan jöttem, vagy hogy merre tartok. Minden olyan valótlannak tűnt, mintha még az idő is lelassult volna. Olyan volt minden, mintha álmodnék. De nem álom volt, csak egy gondolat.

Tudod, néha nem értjük, miért nehezedik köd a szívünkre. De még ha értjük is, sokszor akkor sem tudunk mit kezdeni vele. Vannak dolgok amiken nem tudunk változtatni és vannak személyek, akik soha többé nem térnek vissza hozzánk - ezt jól tudom.

Számomra ilyen volt az a nap is. De ahogy ott sétáltam azon a képzeletbeli helyen, meghallottam egy hangot. Nem láttam Őt, csak hallottam ahogy megszólít és békesség fogott el azonnal, minden fájdalom ellenére. Még mindig félek, de már van bennem remény is, hogy nem vagyok egyedül ebben a ködben. Remény, hogy az út amin botladozom vezet valahová. Remény, hogy az a valahová az igazi otthonom. És bár nem látom, hogy a következő lépésem hova vezet, de van kiben bíznom. Követem a hangot, még akkor is, amikor a saját lelkem gyaláz, vagy amikor minden más körülöttem vissza akar húzni a mélybe, de még ha szét is tép ez a világ: Követlek. Veled vagyok. Elcsendesedek…

Hirtelen enyhül a hiány és érzem, hogy gyógyulok. Meg fogok gyógyulni - tudom -, hogy egy nap majd másoknak is segíthessek az ő gyógyulási folyamatukban. Már tudom, hogy létezik olyan, hogy egyszerre érez az ember szomorúságot és örömöt. Hol az egyik, hol a másik lesz erősebb - örök harcot vívnak a szívedben. Hogy mindez hogy lehetséges? Ne kérdezd, nem tudom: hiszen én is csak átutazó vagyok ezek a helyen. De ha megállsz és csendben maradsz egy pillanatra - bár látni nem fogsz - hallhatod gyengéd lépteim, ahogy a parkban sétálok melletted. Veled.

Pánikroham

Meg tudom csinálni - gondoltam. Aztán meg: ha nem is vagyok képes rá, akkor is meg kell tennem. És ahogy kilépek a külvilágba - ahol olyan rég nem jártam már - a lépteim remegni kezdenek. Csak annyit kérek Uram, senki se lássa meg rajtam, csak kérlek ne vegyék észre...

Élni fogok

Szeretnék elmenni - ha lehetséges volna. Önző módon elmenni és hátrahagyni mindent. Talán lehetséges is. Talán könnyebb, mint hinné az ember. De az arcom mosolyra született és én még mindig csak itt állok. Csöndesen, egy helyben, egyedül. Talán sírni tudnék, de még mindig csak mosolygok.

Minden okkal történik. Okkal vagyok itt és oka van annak is, hogy élhetek.

Nem megyek. Nem mehetek.

Még élnem kell.

Élnem kell.

Élni fogok.

About love

Az  ember kétféleképpen szerethet: 
Önzően, vagy feltételek nélkül.

Az önző szeretet fájdalmas mindkét fél számára, pusztán az igazi szeretet hiányát tükrözi csak. Az önző szeretet önmaga miatt akar szeretni, és elvárja, hogy viszonozzák. Az önző szeretetnek sosem elég semmi. Az önző szeretet irigy, és ahogy a nevében is benne van “önző”. Ez egy olyan fajta “szeretet”, amelyre egyesek azt mondják, hogy “csak egy hajszál választja el a gyűlölettől”. Ezt a fajta szeretetet gyakran a reménytelenség és a pánikszerű félelem kísér az útján. Ez a szeretet nem igazi szeretet - mert gyilkolni lehet vele...

A feltétlen szeretet más. Önzetlen, tiszta szeretet, amely képes lemondani a saját javairól, hogy másét szolgálja... “A Szeretet türelmes, jóságos, a Szeretet nem irigykedik, a Szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 
Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik.”

Ez a mi döntésünk

Egyszer szeretném bebizonyítani magamnak, hogy érdemes élnem...

Egyszer szeretnék felmenni veled egy irtózatosan magas helyre, ahol társaink csak a csillagok. Egy helyre, ahol teljesen szabadnak érezhetjük magunkat - ahol nincsenek korlátok, se feszültség, csak a szín tiszta szabadság. Egy helyre, ahol egy pillanat alatt véget vethetnénk mindennek, de mi mégis az életet választjuk - mert érdemes élnünk.

Csak lenéznénk a mélybe - még talán el is képzelnénk, hogy milyen volna repülni - miközben a felemelő szél bejárná köröttünk a finom nyári éjszakát. Kitárnánk a karjainkat és hagynánk, hogy az eleven levegő körbefonjon minket... 

Nem kell, hogy repüljünk, az álmaink majd szárnyalnak helyettünk is.

Álmok, amikért érdemes élnünk, és küzdenünk!

Egyszer szeretnék felmenni veled egy irtózatosan magas helyre, egy olyan elképesztően más világba, ahol bármi megtörténhet ha hiszünk. Egy helyre, ahol kezünkben a sorsunk, ahol véget is vethetnénk az életünknek, de mi mégsem dobjuk el magunktól - mert érdemes élnünk.

EZ A MI DÖNTÉSÜNK.

Az út amin járunk

Bárcsak végig mehetnék veled ezen az úton, de nem

tehetem. Ez a te ösvényed, így neked kell végigjárnod,

még  akkor  is,  ha  félsz.  

Egy  valamit  azonban

megígérhetek: 

lélekben 

mindig melletted leszek.

Ha kell, a füledbe 

is súgom, hogy ne felejtsd el soha...

Minden embernek megvan a maga útja. Vannak, akik néha letérnek erről az ösvényről, vannak akik visszatalálnak. De mi van azokkal, akik nem találják a visszautat? Vajon számukra nincs remény?

Az időt vissza már nem fordíthatjuk többé. Ha egyszer hibáztunk, vajon lesz alkalmunk jóvá tenni valaha?

Az igazság az, hogy minden szentnek van múltja és minden bűnösnek van jövője. Mindig van kiút és mindig van remény. Nem azt ígérem, hogy könnyű lesz, csak azt, hogy lehetséges. És ha volt eddig út amin jártunk, csak a visszafordulás pillanata a nehéz...