Solitude

Sírok..

Sírok..

Mindig csak egyedül...

Olyan nagy ez a világ...

És olyan sötét ez a szoba.....

Gyűlölöm magamat...

Utálom! Utálom!!..

Bár sohasem jöttem volna erre a világra..

Akkor minden sokkal könnyebb lehetett volna.....

Elegem van magamból.

Elegem van a családomból.

Elegem van mindenkiből és mindenből..

Mindig ez van.....

Hazudok magamnak.

Hazudok mindenkinek.

Minden nap mosolygok..

És sosem látja senki..

Az igazi arcomat...

Nem is kell hogy lássák...

Mert az álarcom elfedi...

És ez így van jól..

Ez így van jól nekem...

De akkor miért sírok?..

Miért reszketek?..

Miért félek?...

..Mitől félek?....

Girl from the Illusionary World

" Ez egy világ aminek már vége. Semmi sem születik, semmi sem szűnik meg.. Még az idő sem létezik.

Ha egy helyet keresnék, ahol megszülethetnék, akkor az biztos nem itt lenne.

Egy ember egy olyan világban mint ez, 

...Lát engem?

Én nem ebbe a világba születtem.

Egy lány aki egyedül él ebben a világban aminek vége. 

Egy lány aki szabadon él ebben a mozdulatlan világban.

De mégis, érdekel engem.. "

A lány élete magányos volt. Senki más, csak ő létezett. 
Ez adatott.. mióta senki sem született, vagy halt meg itt.


Ez egy ilyen világ.

Magány

..Akkor ott, abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden régi szép pillanatot. Még egyszer látni az ő rendíthetetlen mosolyát, még egyszer felidézni azt a sok beszélgetést, közös nevetést. Megélni mindent újra ugyanúgy, és közben keresni a hibát amit vétettem.. 

“ H á t h a   v a n   m é g   r e m é n y . ”

De ez sajnos nem így lett. A mi történetünk már rég véget ért, és már semmi sincs, ami visszahozhatná őt..

“ M a g á n y . ”

 V é g ü l   c s a k   e z   m a r a d   n e k ü n k . .

Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy hogyan és hol keresem. Túl későn jött az életembe, és túl korán ment el...