Ne sírj kedves

Ne sírj kedves, hiszen ez a világ ilyen. Fertőzött a gonosztól.
Ne hullass könnyeket, kérlek! Nem érdemli meg ez a hely, sem az itt élő szánalmas emberek, hogy megsirasd értéktelen érzéseiket, és "fájdalmukat".
Menekülhetsz, de hiába. Ez egy börtön és mi itt ragadtunk. "Leszünk-e valaha szabadak?" - Hát leszünk-e valaha boldogok?...
Sikíthatsz, üvölthetsz teljes erődből - de fölösleges, hisz senki sem hallja, csak én.
Azt hiszed szeretnek?? Azt hiszed jó vagy?? Hogyan volna ez lehetséges, mondd kedves? Hát nem szánalomra méltó, ahogy küzdesz, ahogy próbálkozol jobb lenni, hogy megfelelj másoknak, hogy szeressenek??
Egyedül vagy megint - velem, a gondolataiddal - és nincs hová mennünk. Üldöz a mennyország, és kísért a pokol. Megvet és eltaszít ez a világ, mert mások vagyunk, mint a megszokott emberek.
De ne sírj kedves, nézd, én sem tudok már.
Ez a világ ilyen, és egy ilyenért kár.

Szorítsd meg a kezem és mondd, hogy nem változtál

"A múlt és a jövő együtt nem tartható fent."

Itt van a változás - maga jött el értem. Itt van és arra kér, hogy döntsek végre.. vele megyek-e vagy sem?

De a dolog nem ilyen egyszerű.. mert akárhogy is lesz, a szívem mindenképp megszakad.

Nem könnyű meghozni a döntést, mert talán még én sem tudom igazán, hogy mit is kell tennem. A lelkem mélyén érzem, hogy földig kellene rombolnom mindazt, amit eddig építettem, hogy a helyébe egy sokkal szebb és jobb világot hozhassak létre. De sajnálom a múltat, hisz odakötnek az emlékek, és azok a dolgok, amiket nem lehet megfogalmazni...

Csakhogy a múlt és a jövő együtt nem tartható fent.

Miért fáj mindig ennyire, mikor el akarok engedni egy kezet? Miért ragaszkodok egy olyan emberhez mint te? Miért?

Tudom, hogy fontos vagy a számomra, de félek, hogy meg kell hogy tanuljam: ebben az életben mi sosem lehetünk igazán fontosak egymásnak. Túl különbözőek vagyunk. És hiába köt össze a barátság, van, hogy az kevés. Mindez ebben a világban csak egy számadó a távolságról, ami közöttünk van. 

Sikíthatok, üvölthetek, de a mi kötelékünk ebben az életben nem válik erősebbé.

Tudom hogy tönkreteszem magam - egyre jobban és jobban és jobban -  közben csak azt az egyetlen egy dolgot várva... hogy szorítsd meg a kezem és mondd, hogy nem változtál.