Figyelni fogok rá, hogy az irántad érzett szeretetem nagyobb legyen a fájdalmamnál

...Azt hiszem, részben azért történtek végül azok dolgok, mert nem tudtam, mit csináljak. Mindig csak azon gondolkoztam, hogy írjak-e neked, csakhogy mondjak valamit, de aztán a gondolat hogy úgyis csak hülyének nézel, vagy csak szimplán nem válaszolsz, rohadtul megrémített.

És végül nem csináltam.. semmit. 

Fáj hogy csak úgy itthagytál, de el kell hogy viselnem.

Igazából nem is rád vagyok mérges, hanem magamra.. azért, mert hagytalak csak így elmenni.

A lifetime ago

Valami történt.
Lehet hogy kellett ez nekem, beismerem. Fájt, de elviselem ezt is.

Sokat gondolkoztam az életemen, a saját életemen. Tudom, hogy álom az amiben élek, és ez az álom megöl ha így folytatom tovább... Néha csak csöndben sírok a szobámban és azt kívánom: bárcsak igaz lenne. Igen, azt kívánom, hogy bárcsak az életem igaz részei lehetnétek az álmaim, de néha már nem tudom mit gondoljak.. Túl naív vagyok, és mindig és mindig beleesek abba a sötét gödörbe, ahonnan nincs kiút.
 
Szánalmas vagyok... vagy ez volna az ára a szeretetemnek?
 

Az igazság

Az 'Igazi barátot' keresed? Én is azt kerestem sokáig, s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy nagyon nagy hiba volt. Most már az 'Igazat' keresem. Mert az 'Igazi' szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az 'Igaz' odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz... Az 'Igazi' megcsókolja a kezed, az 'Igaz' megfogja, és visszaránt a legsötétebb gödörből is... Az 'Igazi' álmodik veled, az 'Igaz' virraszt melletted. Az 'Igaziba' belehalsz, az 'Igaz' meghal érted, ha kell.

Én 'Igaz' vagyok... na és ti?