Néha előtör belőlem egy érzés - az a régi, de mégis égetően ismerős érzés. És fáj.. már nem úgy mint akkor, de még mindig. Olyan, mintha titokban mindig jelen lenne, csak elfojtanám belül... Egy tompa fájdalom... egy űr.
A Te hiányod.
..És nem értem miért várlak,
Nem értem, miért nem vagyok képes felfogni.
Nem értem miért történt így...
Nem értem miért van az, hogyha egyedül vagyok
Néha nedves lesz az arcom,
És nem értem.. nem értem....
Miért sírok?...
Mintha mindig csak haza várnálak...
Pedig te sosem jöhetsz már vissza közénk.
