I love

I always thought I have to be special in order to be loved.

To have a value - I thought - I have to live like no one else. I have to think like no one else. I have to "be" like no one else... All or nothing - I thought. So I started to grow a deep desire for uniqueness inside me that made me terrified to the point I couldn't even talk about it.

Am I remarkable? What if I don't?

Most of the things I tried to achieve in my life was motivated by this great fear and desire. I saw them holding hands - my deepest dreams and greatest fears - every day, yet I wished it over and over again until I was pushing my limits. And then I failed.

And every time I fell back I thought: maybe that's the only thing I'm good at. Maybe I'm just unremarkable and that's it.

I've already seen and heard so many things. Most of them were lies.

But now I know:

Love makes people remarkable.

I'm still struggling with the feeling that I have to be special in order to be loved. But now I know it's not true, even if sometimes it sounds very real to me.

I'm an unusual girl, but most of all: I love.

I love and I am loved.

And that's what really matters.

Pánikroham

Meg tudom csinálni - gondoltam. Aztán meg: ha nem is vagyok képes rá, akkor is meg kell tennem. És ahogy kilépek a külvilágba - ahol olyan rég nem jártam már - a lépteim remegni kezdenek. Csak annyit kérek Uram, senki se lássa meg rajtam, csak kérlek ne vegyék észre...

My beautiful tragedy

Érezni akarok. Élni és érezni. Akkor is, ha kockázatos. Akkor is, ha fájhat. És bár elzártam a szívemet mindig is mindenki elől, nem szeretni mégsem tudtam. Olyan ez, mint a sebes folyó – és elsodor most is.

Igaz a mondás, hogy nincs biztonságos befektetés. Szeretni azt jelenti, hogy kiszolgáltatottá válsz. Ha megszeretsz valamit vagy valakit – legyen szó bármiről –, a szíved idővel biztosan össze fog majd törni. Az egyetlen módja, hogy elkerüld ezt, az ha soha nem adod oda a szíved senkinek és semminek. Ha elzárod a világ elől az önzőséged szekrényébe és még a kulcsot is eldobod. De abban a sötét, elzárt helyen meg fog változni, úgy, hogy a végén már te sem fogsz ráismerni. Való igaz, nem fog összetörni: helyette inkább törhetetlen, jéghideg kőszívvé változik majd...

Gyönyörű és szívszorító tragédia ez - kárhozatra íténi a saját szívemet, csak mert féltem szeretni. Ez egyszerre felnyitja a szemem, de félelemmel is tölt el. Mégis reménykedem. Tudom, hogy a félelem magányossá tesz, de én ez idáig mégis vállaltam. Hiszen úgysem értett meg senki sem igazán.

Vajon lesz valaha valaki, aki meg fog tudni érteni?...

Talán... valaha... egy nap majd lesz valaki, aki tényleg, őszintén képes lesz engem szeretni...

Talán... ki tudja?

Énbennem

Szívem dobbanása
Lelkem mély sóhaja,
Fejemben hangok zaja
A világunk romlása,
Mosoly az arcomon
Könny a szememben,
Mély érzelmeim
Itt a szívemben..
Elvágyódás, kín
És szent szabadság.
Távolság, de mégis
Közelség, ismerős
érzés.. szeretet?
Kételyek, fájdalom,
Öröm, de magány,
Sikoly és némaság,
Csönd, zsibbadtság.
Halálfélelem, de
Vágy is egyben.
Minden itt,
Énbennem.

Solitude

Sírok..

Sírok..

Mindig csak egyedül...

Olyan nagy ez a világ...

És olyan sötét ez a szoba.....

Gyűlölöm magamat...

Utálom! Utálom!!..

Bár sohasem jöttem volna erre a világra..

Akkor minden sokkal könnyebb lehetett volna.....

Elegem van magamból.

Elegem van a családomból.

Elegem van mindenkiből és mindenből..

Mindig ez van.....

Hazudok magamnak.

Hazudok mindenkinek.

Minden nap mosolygok..

És sosem látja senki..

Az igazi arcomat...

Nem is kell hogy lássák...

Mert az álarcom elfedi...

És ez így van jól..

Ez így van jól nekem...

De akkor miért sírok?..

Miért reszketek?..

Miért félek?...

..Mitől félek?....