Te vagy a bizonyíték, hogy képes vagyok szeretni

Az álmaink egy pillanatra találkozhattak. Hálás vagyok érte, hogy legalább ez az egy megtörténhetett. Bár mindent megpróbáltam megtenni, hogy ez a bizonyos pillanat örökké tartson, legbelül végig tudtam hogy az, amit az emberek "örökké"-nek hívnak, nekünk nem adathat meg soha...

Tudom, hogy ezek a sorok sosem fognak eljutni hozzád, ahogy a szavaim és az érzéseim sem. És talán könnyebb így. Könnyebb, mintha a szemedbe kéne néznem és úgy mondani el mindezt. Nem is hiszem, hogy képes lennék rá. Csak elvesznék a tekintetedben...

Pedig legbelül vágyom rá, hogy tudd, mennyire hiányzol, hogy mennyire fontos lettél nekem, hogy mennyire megszerettelek... de félek, ha elmondanám mindezt, azzal még azt is tönkre tenném ami eddig megadatott nekünk. Lehet, hogy csak egy pillanat volt, de még így is megérte. Köszönöm ezt neked.

Te vagy a bizonyíték, hogy képes vagyok szeretni - pedig könnyebb lenne ha nem...

Egy világban létezni Veled

Milyen érzés a várakozás?…

Várni, hogy majd egyszer valaki jöjjön. Valaki, aki őszintén tudna szeretni: úgy ahogy vagyok, aki én vagyok. Vágyni különlegesnek lenni - de soha meg nem kapni.

Mintha teljes erővel szaladnék a horizont felé, de az valahogy mindig csak egyre távolabb és távolabb kerülne tőlem. Úgy tűnik az álmaim, amiket kergetek és a valóság, ami engem üldöz egymással párhuzamosak. Sosem találkozhatnak…

Ha választhatnék, azt kívánnám, hogy bárcsak egy világban létezhetnék Veled. Valahol, távol, túl a valóságon, ahol nem számítanak a párhuzamosok és a lehetetlenek. 

Tudom, hogy tudnálak szeretni,

Ott, azon a helyen.

Rémálmok fekete koronája

Rémálmok fekete koronája úszik a vízen. Velem szemben ül a király, akiben nincsen lélek. Téged néz most, nézi ahogy szenvedsz. Bárcsak elsodorna a víz, hogy felébredj újra! De félek, a démonok tudnak úszni és te csak szépen, csendben elmerülsz majd. Ott a víz alatt nem vár rád semmi más, csak a halál. Megérintenélek, de a kezed áttetszőbb a víznél, annál a fekete víznél ami elnyelni készül téged. Már a hangodat is csak tompán hallom, és arcod végleg eltűnik. Körülöttünk már csak a rémálmok fekete koronája úszik a vízen. Velem szemben ül a király, akiben sosem volt lélek.

Don't deserve a title

Csak ide-oda kapkodom a tekintem, ahogy cseperegnek az esőcseppek odakint az ablaküvegen túli tájon. 

Látod? Megint esik.

Idővel mindig elöntenek az érzések, merengek és közben újra felszínre tör bennem az az ismerős érzés. Nem tudom mi az. Nem tudom a nevén szólítani, pedig mindig körülölel. Így van ez, amióta az eszemet tudom. Örülhet a szívem és lehetek felhőtlen boldog, de idővel úgyis visszaköszönt majd az eső. Újra és újra, ahogy eddig is tette...
És én várni fogom.

Csenben ülök az ablakban és hallgatom a cseppek kocogását az üvegen. 

Egy. Kettő. Csepp. Három. És hallom ahogy csendben, finoman, egy újabb álmom tűnik tova.

De ki tudna parancsolni a víznek?...

Away from me

Visszatartom a lélekzetem, míg ez az újabb élet kezdetét nem veszi. Elhúzódom; egy hamis mosoly mögé bújok, de..

Istenem.. úgy érzem, így mintha csak magamnak is hazudnék.. És közben elveszítem minden hitemet a dolgokba, amiket elértem idáig..
Túlélni a világot, és menni egyre csak előre. Közben harcolni önmagammal mint egy betegségel, ami végigfolyik az ereimen. Magamba nézek, de a szívem már megváltozott. Többé nem tudom már ezt folytatni, megvetem magamat amiért ilyen lettem.. Ilyen elveszett egy halott világban, valami kevés jót keresve és reménykedve.. de már belefáradtam az életbe amit idáig éltem..
Most felébredek, és megtalálom magamat; az árnyékomban amit magam köré teremtettem.. Régóta elvesztem már benned, csak ez a hely maradt nekem, amit magamnak képzeltem el.. Segíts, szabadíts meg..
Csak vigyél el engem a közelemből, távol önmagamtól..

Távol tőlem...