A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önzőség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: önzőség. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 19., kedd

About love

Az  ember kétféleképpen szerethet: 
Önzően, vagy feltételek nélkül.

Az önző szeretet fájdalmas mindkét fél számára, pusztán az igazi szeretet hiányát tükrözi csak. Az önző szeretet önmaga miatt akar szeretni, és elvárja, hogy viszonozzák. Az önző szeretetnek sosem elég semmi. Az önző szeretet irigy, és ahogy a nevében is benne van “önző”. Ez egy olyan fajta “szeretet”, amelyre egyesek azt mondják, hogy “csak egy hajszál választja el a gyűlölettől”. Ezt a fajta szeretetet gyakran a reménytelenség és a pánikszerű félelem kísér az útján. Ez a szeretet nem igazi szeretet - mert gyilkolni lehet vele...

A feltétlen szeretet más. Önzetlen, tiszta szeretet, amely képes lemondani a saját javairól, hogy másét szolgálja... “A Szeretet türelmes, jóságos, a Szeretet nem irigykedik, a Szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 
Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.


A szeretet soha el nem múlik.

2011. május 3., kedd

Soha véget nem érő sorok...

Nem.. nem tudod, hogy milyen érzés!

Ezek az önző szavak végül megint csak nem voltak képesek elhagyni a számat.... 

Csak magamban tartottam őket, ahogy sok minden mást is. Édes mindegy - gondoltam - hogy egyel több, vagy kevesebb titok van idebent, bennem.

És csak reménykedtem, még mindig.. és mindig.. és mindig... hogy még hallok felőled valaha. 

2011. március 25., péntek

My immortal

Mindig azzal biztatom magamat, hogy érdemes küzdeni. 
Pedig valójában mindig csak csalódok. Csöndben, némán, idebent mélyen...
 
Mégis mit várok? Mit remélek még mindig?  Ha a világ olyan, mint egy hajó, talán már el is süllyedt volna. Az emberek annyira hazugok, önzők, és undorítóak tudnak lenni néha. Szinte csak csalódást okoznak és mindig megbántják egymást.
Én halhatatlanom; mondd, mit csodálsz bennünk? Miért szeretsz minket? Miért védelmezel nap mint nap? Talán nem látod milyen süllyedő hajó lett a mi világunk? Vagy pont, hogy ezért vagy itt velünk? Mit remélsz? Miért remélsz örökké? Csak csalódás már minden.. 
Tudom, hogy fáj, de ne bánkódj kérlek. Segíts ki innen, vigyél magaddal, mert nem akarok így élni. Én halhatatlanom, kérlek ne hagyj magamra.. soha többé.