Never ending...

Hát nem ironikus? Hogy mennyi ellentétes érzelem kavarog bennünk?...

Sírunk, mikor boldogok vagyunk, nem jutunk szóhoz, mikor a legjobban felkészültünk, arra haragszunk, aki nem tehet semmiről, nevetünk mikor legszívesebben csak sírnánk, jobban bírjuk a terheket, minél több a munka, de elfáradunk ha nem csinálunk semmit.. Mintha mindig vesszőt tennénk a pont helyére; csak hogy az a bizonyos mondat sohase érjen véget.

Sweet little illusions

A napra szerettél volna nézni, de te csak a holdat láthattad bennem. Ez vagyok én és ha valami rendkívülit vártál, sajnálom, hogy csalódnod kellett. 

Én nem vagyok különleges.

Én olyan vagyok mint a hold - árnyéka csupán a napnak - aki szívén hordja az ég minden csillagát, míg el nem jön a hajnal. Akkor megszűnök, meghalok - újra és újra, minden reggelen - és te nem láthatsz többé. Láthatatlanná válok és csak mikor megint leszáll az éj találhatsz rám újra. És akkor, az éjszaka sötétjében azzá válok amivé te alkotsz. Olyanná formálsz képzeleteddel amivé szeretnél. Hiheted, hogy én vagyok a nap, az életet adó fény, de attól én még mindig csak hold maradok: fakó, sápadt megismerhetetlenség.