Egy lépéssel közelebb a boldogsághoz

“ A boldogság olyan pillangó, melyet ha kergetünk, soha

nem érhetünk el. Viszont ha leülünk csendben,

és várunk, idővel leereszkedik majd ránk. ”

A szépségük az, ami igazán megfog bennünket. Gyönyörűek, de sérülékenyek is egyben. Vigyáznunk kell velük, nehogy összetörjük őket. Egy elpusztult pillangó pont olyan hasztalan, mint egy ember összetört álmai. Becsüljünk hát meg minden apróságot és szépséget, mert minden kicsi jó cselekedet egy lépéssel közelebb juttat majd a boldogsághoz. Tanuljunk meg várni türelemmel, hogy egyszer majd rajtunk pihenhessen meg a boldogság gyönyörű pillangója.

Névtelen senki

“ Szívét-lelkét beleadta a művészetébe. Azt hitte, örökké tart.. ”

Valaha létezett, volt valaki. Valaki, aki sokra vihette volna az életben. 

De elkövetett egy nagy hibát. Nem tudta, hogy az igazi erő a lélekből fakad. Sőt, ellenkezőleg, pont az volt az, amit el akart tüntetni magából. A sötét sivárságból az egyetlen kiutat a művészete jelentette. Megpróbált érzések nélkül élni, de nem sikerült. Megszűnt létezni, hiába volt 'örök'. Azt veszítette el, ami a legfontosabb volt a számára. A szeretetet.

El nem álló eső

“ A bánat a világ csendje. Olyan, mint a csendes eső, ami soha nem áll el. Azt mondják, a bánat megváltoztat. Tudom, hogy megváltoztat. De mivé? ”

Az utcák mind vizesen álltak. Halkan, szomorkásan hullatta könnyeit az ég. Az emberek többsége ilyenkor átveszi ezt a 'nyomasztó' hangulatot. Persze mindig vannak olyanok, akik szeretik az esőt. Mint például én. Szeretek hosszasan sétálgatni a vizes utcákon. Valahogy megkönnyebbüléssel tölt el az eső látványa. Olyan szép, de egyben szomorú is. 

Eső után azt hiszem olyan a hangulatom, mint mikor hosszas sírás után megkönnyebbülök. Még a természet is felfrissül, megtisztul. Ismét készen áll egy újabb napra, egy lépéssel közelebb érve a fagyos, hideg télhez.

Még ha nem is sokáig, de léteztem...

“A rózsa ugyan gyönyörű, ám sokat kell dolgozni azért, hogy egészséges legyen és virágokat hozzon. Férgek és betegségek fenyegetik, és a töviseivel önmagának és másoknak is fájdalmat okozhat. Bármilyen nagy is egy rózsa, ha nem nevelik rendesen, akkor a mezei pitypang is ragyogóbb nála.”

Milyen vagyok én? Aprócska, piciny virág. Az életem olyan, ahogyan bánnak velem. Ha nem figyelnek oda rám, könnyen elhervadhatok. Vannak akik megnevettetnek, vannak akik elszomorítanak. Minden nap másmilyen, minden egyes  nap küzdelem az életért. Ahogy múlnak a napok egyre nehezebb, ahogy telnek a hetek, száradnak le a virágszirmok. Megmarad bármi is? A lehullott rózsaszirmok megszűnnek létezni, de a szívben örökre megmarad annak szeretete. Valami, amely képes volt mosolyt varázsolni az emberek arcára. Még ha nem is sokáig, de léteztem. Egy egyszerű, kicsiny virág voltam..

Élettelenség

Megállt az idő egy pillanatra. Úgy alakult a dolog, ahogy sosem szerettem volna.. és felelősnek érzem magam. Bárcsak ne így történt volna. Meglehetett volna változtatni? Igen, meg lehetett volna...

Szeretnék a sarkamra állni végre, de mégis mikor már majdnem sikerül valamit mindig elrontok. Nem tudok járni... Talán sosem tudtam. Néha úgy érzem, nincs aki segítene megtanítani erre, pedig annyira szeretném. Elvárom másoktól hogy jószívűek legyenek és.. én is szeretnék "elég jó" lenni. Egyszerűen csak jó.. de nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. 

A szavaimat nem értitek meg. A hangom nem ér el hozzátok.. Tehetetlenség,  fájdalom.. Tényleg minden az én hibám?  Bárcsak hallanád most a hangom, ahogy halkan sírok  a szobámban. Bárcsak  elérhetném, de olyan messze van az ajtó.. Nem tudok járni, ezért esélyem sincs, hogy elérjem. Mint egy élettelen baba, többé már nem tudok mozdulni.

Invisible bonds

"A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze, kiknek végzetében meg van írva, hogy találkozzanak - függetlenül időtől, tértől és minden egyéb körülménytől. 

A fonal megnyúlhat vagy összekuszálódhat, de elszakadni sosem fog."

Minden nap egy ajándék az élettől. Minden perc, és pillanat. Ahogy azok a szép napok is, mikor megismertem őket. Valakiket, akikkel a sors hozott össze, hogy ott abban a pillanatban találkozzunk. Barátok. Valakik, akikkel képes voltam kialakítani egy láthatatlan, de mindennél erősebb köteléket.. Sosem fogjuk elfelejteni. Bármerre is járunk majd, ha külön utakon is, a pici piros fonál mindig ott lesz közöttünk.

Me: Hope

Az emberek többsége úgy él, ahogy épp a jelen körülményei alakítják őket. Titkon mindig épp arra sodródnak, ahol elismerést, elfogadást és szeretetet kapnak. Persze ezek olyan dolgok, amiket nem mondhatunk ki direktbe, hogy vágyunk rájuk. Senki sem akar sebezhetőnek tűnni, ezért az emberek többsége inkább csak beáll a sorba... A sorba, ahova én nem tartozom.

Egyszer kaptam egy nevet - egy becenevet. Úgy hívtak "Hope". Ez annyit jelent, hogy "remény". Egy fontos személy aggatta rám, és akkor úgy gondoltuk jó választás lesz, hiszen remekül jellemzi majd "reményteli" személyiségem. Akkor azt gondoltam, örökké tart majd ez a reménység, de az idő és a változások sokat alakítottak rajtam is. Valójában sokszor voltam/vagyok szomorú - különböző okok miatt, de bármi is volt, végül mindig csak reménykedtem. És a "hit, remény, szeretet" - ez a három különleges dolog - valahogy örökre bennem maradt.

Talán már nem használom, úgysem ez az igazi nevem. De van-e értelme a neveknek igazából? Nem-e csak egy név? Hope - remény - én; számít vajon még?...

Az út amin járunk

Bárcsak végig mehetnék veled ezen az úton, de nem

tehetem. Ez a te ösvényed, így neked kell végigjárnod,

még  akkor  is,  ha  félsz.  

Egy  valamit  azonban

megígérhetek: 

lélekben 

mindig melletted leszek.

Ha kell, a füledbe 

is súgom, hogy ne felejtsd el soha...

Minden embernek megvan a maga útja. Vannak, akik néha letérnek erről az ösvényről, vannak akik visszatalálnak. De mi van azokkal, akik nem találják a visszautat? Vajon számukra nincs remény?

Az időt vissza már nem fordíthatjuk többé. Ha egyszer hibáztunk, vajon lesz alkalmunk jóvá tenni valaha?

Az igazság az, hogy minden szentnek van múltja és minden bűnösnek van jövője. Mindig van kiút és mindig van remény. Nem azt ígérem, hogy könnyű lesz, csak azt, hogy lehetséges. És ha volt eddig út amin jártunk, csak a visszafordulás pillanata a nehéz...