Bármerre is megyek, mindenki csak levegőnek néz... Az emberek csak elsuhannak mellettem az utcán, észre sem vesznek. De talán jobb is így.
Milyen sok elvárás van az életben. Szerencsétlenség, hogy pont én vagyok az a sok közül, akitől mindenkinél többet várnak. Elvárnak dolgokat, csakhogy büszkék lehesesenek rám. Az én álmaim nem számítanak nekik semmit sem; semmit az ég adta világon. "Jó érzés", hogy nekik csak a büszkeség számít. "Jó érzés", hogy csak úgy kezelnek, mint egy marionette-babát, amit úgy irányíthatnak ahogy nekik tetszik. De én nem bírom ezt tovább; nem leszek többé egy gyenge bábu! Nem hagyom magam; elszakítok minden fonalat amin eddig ráncigáltak. Szabad akarok lenni, hogy követhessem az álmaimat; mint színes pillangókat, míg el nem érem. de vajon képes leszek mindezt egyedül végigcsinálni? hisz olyan kevesen vannak, akik segíthetnének. A többi ember az utcán, vagy az iskolában mind csak levegőnek néz. Az emberek csak elsuhannak mellettem; észre sem vesznek. De talán jobb is így. ha örökre láthatatlan maradok, talán láthatatlan lesz a világ is az én szememmel. Szürkeség; homály.. Csak ez marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése