November 13 idén egy hétfői nap. Emlékszem, tavaly ilyenkor vasárnap volt, mégpedig életem legszomorúbb vasárnapja. Hogyan is felejthetném el?
A lényem egy része meghalt azon a napon.
Hogy milyen érzes volt? Olyan mintha kitépnék egy létfontosságú szervedet - valamit, ami hozzád tartozik, valamit, ami nélkül nem tudsz élni többé, csak elviselni. Elviselni a létezést, elviselni mindig "csak még egy nappal többet".
Tizenhárom.
Ahol nincsenek szavak, ott a távolság üvölt csupán - ha már én nem tudok. Amúgy sem hallaná senki. És még ha hallanák is, tudom, te nem lehetsz köztük, innentől kezdve pedig semmi sem érdekel már. Nem marad semmi más, csak ez a fantom-fájdalom és hiány, valami után, ami már rég nem az életem része többé.
Van, ami mélyen legbelül nem gyógyul meg bennem soha.
Dolgok, amiket cipelünk magunkkal a sírig.
Tizenhárom.
"Csak még egy nappal többet".
És közben mégis újra meg újra reménykedek belül, hogy nem élem meg a következő évet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése