Már majdnem . . . majdnem éreztem valamit .

Szívemre hajtotta fejét a hold,

Olyan finoman, gyengéden.

Nem szólt, nem érintett,

De mégis tisztán éreztem.

Azt mondta, ez az otthonom,

Azt hazudta, ennyit érek,

És hogy Ő megért,

Hogy Ő az egyetlen.

De kell ez nekem?

Hiszen itt legbelül tudom,

Hogy nincs neki igaza..

Az áldozat az érzésekért

És az örök feledésért,

Megéri-e vajon?

Én tudtam, hogy nem igaz,

Tudtam, hogy hazug,

De mégis hagytam,

Hogy azt tegyen velem,

És azt tegyek magammal,

Amit Ő akar - és én hagyom..

Tudom, hogy az én hibám,

És ez a tudat megsebez,

Belül - ahogy kívül is.

Tiszta volt a víz,

De sötét is, mint a vér,

Mely úgy lüktetett bennem, 

Mint még soha talán...

És láttam az elmosódott

Csillagokat, s hallottam

Saját kétségbeesésem,

Éreztem az ereim suttogását,

Ahogy hívtak engem,

És a hideg fémet, 

Ahogy a bőrömhöz ért...

Feszített percek, önámítás,

Néma sikolyok, majd zsibbadtság..

Istenem, hát ma is elhittem,

Hogy tudok még érezni,

Hogy van mi fáj...

De megint csak tévedtem.

...

Holnap nem fogok.

My reality

E z   o l y a n   r o s s z .   M i é r t   k e l l   í g y   é l n ü n k ?

Úgy érzem az élet nehéz. Minden egyes nappal nehezebb. Mikor a tükörbe nézek, látom, hogy az a valaki nem ugyanaz mint akit tegnap láttam. Mindenegyes nap változom..
Mindig, minden nap, csak tétlenül élek. Lélek nélkül tengődöm az élet és a halál közötti szörnyűséges űrben. Nincs aki mindig ottlegyen mellettem és egyben tartsa a törékeny lelkemet. Már egyre rosszabb. Teljesen kábultá váltam már. Lélek nélkül a szellemem csak reszket valahol...
Ha valaki megtalálná és visszavezetné, fölébredhetnék végre ebből a rémálomból..  
Ébreszd fel a lelkem, szólítsd a nevemen és ments meg ettől sötéttől, mielőtt elvesznék! Ments meg az ürességtől, mivé válok!..

Már tudom mi az ami mindig is hiányozott az életemből; és most hogy közelebb értem hozzá, nem akarom elveszíteni! Ne hagyjatok el, maradjatok itt mellettem.
Tegyetek valóvá, hogy ne csak egy álom legyek! Élni szeretnék.
Valaki.. Valaki ébresszen fel!
Ébreszd fel a lelkem, szólítsd a nevemen és ments meg ettől sötéttől, mielőtt elvesznék! Ments meg az ürességtől, mivé válok!..

F á z o m . .

M e r t    í g y    m i n d e n    o l y a n    h i d e g   é s   ü r e s . .

T i . . .
C s a k   t i   v a g y t o k   é l ő k   a   s o k   h a l o t t   k ö z ö t t . . .


Valaki segítsen; valaki ébressze fel..

Gondoltatok nélkül,

hang nélkül,

lélek nélkül;

k é r l e k   n e   h a g y j   i t t   m e g h a l n i . .

Láthatatlanság

Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit a reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek szereplőin lehet látni. Én vagyok az a lány azokon a fotókon, közös képeken, aki amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Egyszerűen ki leszek törölve a történelemből, az emberek emlékeiből. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom..

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

“ ..És mikor rám néznek az emberek, mindig megkérdezik: 'Miért vagy olyan szomorú?' Honnan tudják? Miből látják? A szemem?A szemem hogy mondd el ennyi mindent? Hogy tanuljam meg elrejteni,ami fáj? Azt hiszem, mindenki meglátja rajtam, csak az nem, aki amúgy sem lát semmit... ”

Semmiség

“ A megsemmisülés nem kelt bennem rettegést, hiszen kipróbáltam már, mielőtt megszülettem. ”

 

Most valahogy nem félek. Nem érzek semmit. Készen állok bármilyen megpróbáltatásra az életben. Nem aggódok semmi miatt. Minden nappal várva várom a pillanatot mikor végre hazatalálhatok. Haza, ahonnan küldtek engem. Vigye hát a szél minden énem ezer meg ezer felé, hogy mindenütt ott lehessek, és figyelhesselek titeket egy nap. Odafentről.. Ha virágszirmot fúj majd a szél felétek, gondoljatok rám. Egy semmiség voltam, éltem, meghaltam; de elfelejteni, nem felejtettelek el titeket.