Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem...

“ Szeretem az életemet. A saját életem. Talán éppen ezért. Mert ez nem tökéletes. Semmi sem tökéletes. De mégis. Ez az én saját életem. A sors adta nekem; a szeretet által védett. Valakik által, akik a barátaim...

Barátok, akik pótolhatatlanok a világon!..

Nézd! Látod a mosolyomat? Teljesen rendíthetetlen.. ”