Énbennem

Szívem dobbanása
Lelkem mély sóhaja,
Fejemben hangok zaja
A világunk romlása,
Mosoly az arcomon
Könny a szememben,
Mély érzelmeim
Itt a szívemben..
Elvágyódás, kín
És szent szabadság.
Távolság, de mégis
Közelség, ismerős
érzés.. szeretet?
Kételyek, fájdalom,
Öröm, de magány,
Sikoly és némaság,
Csönd, zsibbadtság.
Halálfélelem, de
Vágy is egyben.
Minden itt,
Énbennem.

Édesem

Szólalj meg kérlek! Üvölts kicsiny

Lélek, ahogyan csak bírsz...!

Tégy amit akarsz, csak adj jelet,

Hogy még egy kicsit is, de élsz.

Vegyél levegőt, tartsd bent, majd fújd ki.

Látod? Nem nehéz, csak kérlek lélegezz!..

Miért adnád fel? Hiszen olyannyira erős vagy...

Ne hagyj el kérlek, ne hagyj el.

Emlékszel, mennyi mindent túléltünk már?

Ne menj el, kérlek, ne menj el...

Nyisd ki a szemedet és láss.

Nézz körbe, érezd a színeket,

Mint levegőt az arcodon...

Hunyd le a szemed, és nyisd ki újra.

Mit látsz? Ezt nevezzük világnak?

Tudod-e, hogy én milyennek látom?

Hogy én mit látok? Mit érzek?

Hajnalban a nyári széllel táncolok,

És mikor lehullanak az égről a csillagok,

Mikor az éjszaka és a nappal csókot vált,

Én csak mélyen belélegzem, és érzem, hogy élek,

Versenyt futok a gondolataimmal a messzeségbe...

Mikor oda érek, megállok, és az égre kiálltok,

Szakad az ég, süvít a szél, ahogy a bőrömhöz ér

Az égbolt lángol fent, de a szívem még jobban,

Pörögnek az órák, múlnak a percek,

Menekül a nap a horizont alá..

Gyere velem, legyünk erősek együtt!

Látod? Érted? Én szabad vagyok

A gondolataim végtelen világában.

Látod? Nyitva van a szemed?

Érzed-e tavasszal a virágok illatát?

Hallod-e a reggel a madarak dalát?

Felnézel az égre? Úsztál már a felhőkkel?

Gyere, és fogd meg a kezem...!

Ez a világ túl kevés neked és nekem~

Gyere, és fogd meg a kezem,

Az én világom elég lesz nekem és neked,

Édesem ～

In Memoriam

Nem tudom miért, de ma úgy éreztem, hogy meg kell emlékeznem azokról az emberekről, akik már nincsenek mellettem, vagy már nem az életem részesei többé. Talán nagy hiba volt, de mégis egyben megérte. Mert még mindig fontosak, még mindig szeretem őket, és még mindig életben akarom tartani azokat a már régen elhalt kapcsolatnak sem nevezhető dolgokat - de nem is értem minek....

Biztosan az én hibám, hogy elhagy annyi ember, tudom, és sajnálom. Tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen nehéz eset vagyok. Igazából én sem tudom, hogy miért vagyok ilyen. Mindig mondom, hogy "ezért.." vagy "azért.." de igazából én sem tudom mit miért teszek néha.. Igazából megértem, hogy nagyon nincs rám szükség. Azt is megértem, hogy teher vagyok néha. Nem is kell, hogy gondoljatok rám.. Azt majd én megteszem - mert hogy mindig eszembe juttok. Igen, sokat gondolok rátok... még olyanokra is, akik sosem hinnék, hogy egyáltalán az eszembe jutnak. Még olyan emberek is, akiket csak egyszer láttam az utcán, vagy beszéltem velük - akik most már ha szembe mennék velük az utcán sem ismernének meg, a nevemet sem tudják, vagy talán még azt sem, hogy létezem... Igencsak sokan vagytok ilyenek.

De megpróbálom a jó dolgokat látni benne, és nem a hiányt. Köszönöm azt a sok kedves szót és emlékeket, amiket tőletek kaptam. Köszönöm a beszélgetéseket, a közös pillanatokat, a mosolyotokat, a hangotokat. Mindent. Köszönöm az álmaitokat, amikért én is küzdöttem idebent, hogy egy nap elérjétek. Köszönöm a veletek való kötelékeimet, még ha nem is tartottak  sokáig.

Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy nem tudlak elengedni titeket.. Valahogy olyan nehéz - pedig tudom, hogy ti hoztátok meg azokat a döntéseket. Az életetekbe pedig én nem szólhatok bele..

El szeretnélek engedni titeket, és nem is. Nagy hiba, vagy sem? Nekem mégis megéri - mert így legalább ez megmarad belőletek...

Sajnálom, hogy önző vagyok.. de én szeretni akarok.

..és ezt is fogom tenni.

Néha...

Tudom, hogy azt választottam, hogy boldog legyek - itt, ezen a helyen - de mégis néha olyan nehéz.

Mert néha valami nem sikerül, néha valaki elárul, néha valaki becsap, néha valaki elmegy, néha valaki marad, de aztán valaki elmegy megint - talán visszajön, vagy jön egy másik, de aztán újra eltűnik az életedből - majd néha valaki új reményt ad, de aztán ő is csak tovább áll. Hiszen így ment ez mindig is - mindig, megbízva mindenkiben. És minden egyeses "néhánál" egy-egy aprócska darab a szívünkből eltűnik - szép lassan elfogy az egész - és néha, néhányaknál végül nem marad semmi sem...

Az életünk olyan, mint néhány pillanatkép - ilyen gyorsan tűnik el, mindig változik, és mindig véget ér.

Csak egy gondolat

Haladj nyugodtan a lárma és sietség közepette, és emlékezz arra a békére, ami létezhet a csöndben.

Elidegenedés nélkül élj úgy, hogy jó kapcsolatod legyen az emberekkel.

Mondd ki finoman és világosan az igazságot, és hallgass meg másokat még az egyszerű és tudatlan lelkeket is.

Nekik is megvan a saját történetük.

Ne hasonlítsd magad senkihez, ezzel kockáztatod, hogy léhává és hivalkodóvá válsz.

Mindig vannak nagyobbak és kisebbek, mint te.

Örvendj terveidnek ugyanúgy, mint teljesítményeidnek!

Törődj a hivatásoddal, mégha mégoly szerény is, ez egy igazi érték az idők változó virágzásában.

Légy óvatos a veled történtekkel kapcsolatban, hiszen a világ tele van csalásokkal.

De ne légy vak, ami a bátorságot és a lelkierőt illeti, mert ez létezik.

Sok egyén keresi a nagy ideálokat és mindenütt az élet hősiességgel van tele.

Légy önmagad!

Különösen ne színleld a barátságot.

Ezenfelül ne légy cinikus a szerelemben, mert az szemben minden terméketlenségével és kiábrándulásával ugyanolyan örök, mint a fű.

Vedd szívesen az évek tanúságait, emelt fővel lemondva a fiatalságodról.

Szilárdítsd meg a lélek azon képességét, hogy megvédhesd magad a váratlan szerencsétlenségben.

De ne bosszantsd magad agyrémekkel.

Sok félelem születik fáradság és magány miatt.

Egy egészéges fegyelmen túl, légy jó magadhoz.

Te a világmindenség gyermeke vagy, nem kevésbé, mint a fákés a csillagok: jogod van itt lenni.

És hogy neked világos vagy nem a Világmindenség úgy halad a maga útján, ahogy kell.

Találd meg a békét Istennel, bármi legyen az elképzelésed róla, és bármilyen munkáid vagy álmaid legyenek, őrizd meg az élet hangos zűrzavarában a békét a lelkedben.

Minden álnokságával, unalmas gondjaival és összetört álmaival a világ mégis szép.

Figyelj!

Törekedj a boldogságra!

Just one moment

"Vannak dolgok amik nem változnak, és vannak amik igen. De mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni..."

Legyen ez a jelképe egy új kezdetnek.

Add, hogy ez a mosoly, most örökké tartson! :)

Winter memories

“Kérlek Istenem, kérlek add, hogy mindenki boldog legyen. Kérlek add, hogy a boldogság úgy borítson be bennünket, akár a gyengéden hulló hó.”

Mi az a hó? Valami tiszta, fehér dolog? Valami ami olyan látványt nyújt, ami megmarad az emberben? Nekem igen.

Szeretem a havazást. Olyan, mintha az évben felgyülemlett sok rossz és szomorú dolgot elborítaná egy fehér fátyollal. Persze vannak olyanok akik a havazás árnyalt oldalait veszik csak figyelembe, nem pedig a szépségét. Pedig az a pillanat, amit akkor lát az ember először az évben, olyan mélyreható. Egyszerre szép, és egyszerre szomorú. Ilyenkor azt kívánom, bárki aki ugyanazt az érzést éli át mint én, ne a szomorúságát fedezze fel a hónak, hanem az örömét. Azt a szépséget, ami képes mosolyt varázsolni az emberek arcára még a leghűvösebb időkben is. Ha pillanat ugyan véget is ér, a hó megmarad, az érzésekkel és emlékekkel együtt.

Egy lépéssel közelebb a boldogsághoz

“ A boldogság olyan pillangó, melyet ha kergetünk, soha

nem érhetünk el. Viszont ha leülünk csendben,

és várunk, idővel leereszkedik majd ránk. ”

A szépségük az, ami igazán megfog bennünket. Gyönyörűek, de sérülékenyek is egyben. Vigyáznunk kell velük, nehogy összetörjük őket. Egy elpusztult pillangó pont olyan hasztalan, mint egy ember összetört álmai. Becsüljünk hát meg minden apróságot és szépséget, mert minden kicsi jó cselekedet egy lépéssel közelebb juttat majd a boldogsághoz. Tanuljunk meg várni türelemmel, hogy egyszer majd rajtunk pihenhessen meg a boldogság gyönyörű pillangója.

Invisible bonds

"A láthatatlan vörös fonál azokat köti össze, kiknek végzetében meg van írva, hogy találkozzanak - függetlenül időtől, tértől és minden egyéb körülménytől. 

A fonal megnyúlhat vagy összekuszálódhat, de elszakadni sosem fog."

Minden nap egy ajándék az élettől. Minden perc, és pillanat. Ahogy azok a szép napok is, mikor megismertem őket. Valakiket, akikkel a sors hozott össze, hogy ott abban a pillanatban találkozzunk. Barátok. Valakik, akikkel képes voltam kialakítani egy láthatatlan, de mindennél erősebb köteléket.. Sosem fogjuk elfelejteni. Bármerre is járunk majd, ha külön utakon is, a pici piros fonál mindig ott lesz közöttünk.