Nem akarok szomorú lenni többé... akkor sem, ha elbukom

Írni akarok. De meg kell törnöm ahhoz, hogy képes legyek rá. Összetörni, majd összeszedni magam újra.

Szeretnék különleges lenni, de lehet valami különleges, ami nem elég jó? Hiába vágyok leírhatatlanul valami kimagasló és egyedi megalkotására, ha minden amire képes vagyok az csak az átlagos. Nem rossz, csak soha nem elég jó.

Érzem, hogy alkotni szeretnék. Bizonyítani, hogy különleges vagyok... de a saját szavaim árulnak el, ahogy szembe mennek mindazzal, amit érzek. És sosem tudom elég jól kifejezni magam.

De megint csak megpróbálom, hátha most születik valami új az összetört lelkem egy aprócska szilánkjából. Írni fogok, egészen addig, míg meg nem lepem vele saját magam.

És nem akarok szomorú lenni többé... akkor sem, ha elbukom.

Ezerszínű fantázia

Mindenkinek megvan a maga fantázia világa. Egy hely, amire szüksége van az embernek, hogy el tudja viselni a fájdalmas valóságot, ami minden szörnyűséges nap körülölel minket. 

Én sok mindent szeretek csinálni annak ellenére, hogy sokan vannak akik ebben hátráltatnak, vagy elkedvtelenítenek. Nekem vannak álmaim, amik nagyon fontosak a számomra...
Szeretek festeni és rajzolni. Mert amikor alkotok, az olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni körülöttem. Olyankor úgymond csak te vagy, a papírlap, meg a ceruza vagy ecset, esetleg még a halk zene a háttérben. De igazából az nem is számít, mert annyira belemerülsz abba amit csinálsz. Amikor alkotsz, nem érzékeled az idő múlását. Mikor a fantázia világodban tartózkodsz, nincs idő, se tér, csak te vagy és a saját kis világod. Ilyen az is, mikor festesz vagy rajzolsz; magával ragad, amit alkotsz..  Semmi, de semmi sincs a világon, ami ehhez fogható. Amikor rajzolsz, akkor a saját világodba kerülsz, a saját alkotásodba. És nincs annál jobb világ, mint amit te alkottál magadnak. Ezért nagyon rossz mikor kizökkensz abból a fantázia világból, és átkerülsz a reményekkel teli, szomorú és fájdalmas valóságba.