Sweet little illusions

A napra szerettél volna nézni, de te csak a holdat láthattad bennem. Ez vagyok én és ha valami rendkívülit vártál, sajnálom, hogy csalódnod kellett. 

Én nem vagyok különleges.

Én olyan vagyok mint a hold - árnyéka csupán a napnak - aki szívén hordja az ég minden csillagát, míg el nem jön a hajnal. Akkor megszűnök, meghalok - újra és újra, minden reggelen - és te nem láthatsz többé. Láthatatlanná válok és csak mikor megint leszáll az éj találhatsz rám újra. És akkor, az éjszaka sötétjében azzá válok amivé te alkotsz. Olyanná formálsz képzeleteddel amivé szeretnél. Hiheted, hogy én vagyok a nap, az életet adó fény, de attól én még mindig csak hold maradok: fakó, sápadt megismerhetetlenség.

Me - no more

Drinking wine 

With plastic tears 

Falling down 

On my face. 

Will my dreams

Ever come true?

Or will them fall 

From that height?

Dreaming it all

Again and again

Won't help me

To reach them.

Darling you're

A way too far,

Like a bright star

From the pale sun.

Please don't leave

Me - no more,

I can't wait

For that long.

It's a curse

I can't breathe,

I feel too much,

More than I can bear.

Let me live

Only for you.

Forget my past,

Kiss my future.

Let me belive

For once more 

That you're true

As I see you...

Girl from the Illusionary World

" Ez egy világ aminek már vége. Semmi sem születik, semmi sem szűnik meg.. Még az idő sem létezik.

Ha egy helyet keresnék, ahol megszülethetnék, akkor az biztos nem itt lenne.

Egy ember egy olyan világban mint ez, 

...Lát engem?

Én nem ebbe a világba születtem.

Egy lány aki egyedül él ebben a világban aminek vége. 

Egy lány aki szabadon él ebben a mozdulatlan világban.

De mégis, érdekel engem.. "

A lány élete magányos volt. Senki más, csak ő létezett. 
Ez adatott.. mióta senki sem született, vagy halt meg itt.


Ez egy ilyen világ.

A világ végén

Emlékszem, milyen sokszor panaszkodtak nekem az emberek. Végighallgattalak titeket és ott segítettem, ahol csak tudtam. De úgy érzem már túl gyenge vagyok. Régen mindig is azt szerettem volna, hogy minden ember boldog legyen.. Meg akartam menteni mindenkit, pedig magamat kellett volna...

Itt vagyok, egyedül.. Csak ülök és lógatom le a lábamat a világ peremén. Mélyen a sötétségbe meredek, ami odalennt nyugtalankodik. Közben azon godolkodom, ugorjak-e vagy ne...

Utálom ezt az érzést.. Amikor már végre eldöntöttem, hogy levetem magamat a világ végéről, ez a bizonyos belső hang megszólal és bíztatni kezd, hogy még van remény. Furcsa módon mindig bedőlök neki, és elhiszem, hogy tényleg van.. De sajnos ez nem ilyen könnyű.. Most nem. Most az egyszer nem hallgattam rá.

Végül úgy alakult, hogy leugrottam...

Sötét volt és hideg.. és magány. Egyedül voltam odalennt. Szörnyű volt... Szörnyű volt, mert láttam dolgokat, amiket még legsötétebb rémálmomban se mertem látni. Végigfutott az életem minden egyes pillanata.. A szép emlékek, a rosszaságok, a fájdalmas és nehéz pillanatok;.. minden. Bármilyen rossz is volt odalennt, mégis maradni akartam.. Megakartam tudni az igazat... Az igazat magamról..

Már régen kiskoromban is nehéz eset voltam. Anyukám azt mondta, szeret, de nem tud velem mit kezdeni. Elvégre más vagyok, nem szokásos, nem a társadalom által meghatározott "normális". A szüleim sokszor nehezen tudtak kezelni. Körübelül 11 éves koromig nem is voltak igazi barátaim. Mindig is különc voltam. De szerettem egyedül lenni. Azomban teljesen mégsem sikerült elzárkóznom. Idővel lettek barátaim, akik képesek voltak mélyebbre látni a felszínnél.

Akárhányszor szereztem egy új barátot olyan érzés fogott el, mintha 'végre valaki szeretne'. De sajnos voltak olyanok is, akik a barátságot amit adtam nem értékelték. Elég sokan... Voltak akik csak szánalmasnak és gyengének tartottak, vagy épp semmibe vettek. Mindez nagyon fájt, de az tartotta bennem a lelket, hogy ez a sok ember talán nem is érdemli meg az én barátságomat. És mindemellett nekem ott voltak az igaz barátaim...

Köszönöm nektek ~

És ez volt az utolsó két szó ami elhagyta a számat.. Többé már nem voltak emlékképek. Se fájdalom, se csalódás, se könnyek, se boldog percek. Már nem fáztam, nem is féltem. Csak voltam, és néztem a világot külső szemlélőként. 

Láttam a sok halott embert, akik élni szerettek volna, de nem tudtak...

Ti, akik élők voltatok benne, csak most láttam igazán, hogy mennyire halottak voltatok igazából, ott legbelül..

Én döntöttem így, és nem bánom. Mert rájöttem, hogy az élet csak egy illúzió, ígyhát mindenki aki benne van, az is.. 

Nekem sosem volt az életem egy szomorú történet. Tőlem az élet nem vett el semmit; csak azt ígérte adni fog, de nem adott...