Örökké

Emlékszem arra a csodás örömteli napra, mikor ott voltunk együtt mindnyájan, és boldogok voltunk. A friss szellő messzire fújta a virágzó cseresznyefák szirmait.. Mintha egy másik világban lettünk volna, egy előző életben, mégis pontosan emlékszem mindenre.. A friss levegőre, a nap ragyogó sugaraira.. a barátaim mosolyaira... Együtt voltunk. Együtt, egy tökéletes világban. Egy olyan helyen ahol mindenki jó, és mindenki tud szeretni..

A virágzó fák alatt ültünk, és boldogan nevetgéltünk. Szavak nélkül is értettük egymást.. Boldogan teltek a percek, miközben a nap már lemenőfélben volt, majd szépen lassan alászállt.. Sötét lett, de nem féltünk, mert tudtunk, hogy nem vagyunk egyedül.. Körülöttünk mint csillagok, apró lámpások világítottak. Ők mutatták az utunkat a fénybe.. 

Boldogak voltunk, mert tudtunk hogy mi örökre együtt maradunk, hogy nincs ami elválasszon minket, soha..

Feküdtünk a selymes fűben, és néztünk a fejünk fölött elsuhanó hullócsillagokat.. Mint a zápor, úgy estek egymás után le az égről. Mi csak csodáltuk egy darabig, és közben azt kívántuk...

"  S o s e   l e g y e n   v é g e  " . . .