Ismét

Láttam magamat zuhanni, kívülről. Olyan furcsa, meghatározatlan, távoli érzés volt. Mintha ketté vált volna a lelkem és a testem egy pillanatra. De tudtam, hogy nem láthatja meg senki, nem veheti észre senki. Ezért elrejtettem egészen mélyen. Aztán olyan jól sikerült, hogy többé nem találtam meg én sem. Csak elmerengtem, mikor jött az újabb vihar…

És ahogy kavarognak a gondolataim kint sétálgatva az esőben – elveszve, mint aki nem tudja merre tart, épp úgy, mint azon a napon – nem értem, miért lesz nedves az arcom. Ismét, ma is… 

I love

I always thought I have to be special in order to be loved.

To have a value - I thought - I have to live like no one else. I have to think like no one else. I have to "be" like no one else... All or nothing - I thought. So I started to grow a deep desire for uniqueness inside me that made me terrified to the point I couldn't even talk about it.

Am I remarkable? What if I don't?

Most of the things I tried to achieve in my life was motivated by this great fear and desire. I saw them holding hands - my deepest dreams and greatest fears - every day, yet I wished it over and over again until I was pushing my limits. And then I failed.

And every time I fell back I thought: maybe that's the only thing I'm good at. Maybe I'm just unremarkable and that's it.

I've already seen and heard so many things. Most of them were lies.

But now I know:

Love makes people remarkable.

I'm still struggling with the feeling that I have to be special in order to be loved. But now I know it's not true, even if sometimes it sounds very real to me.

I'm an unusual girl, but most of all: I love.

I love and I am loved.

And that's what really matters.

Egy világban létezni Veled

Milyen érzés a várakozás?…

Várni, hogy majd egyszer valaki jöjjön. Valaki, aki őszintén tudna szeretni: úgy ahogy vagyok, aki én vagyok. Vágyni különlegesnek lenni - de soha meg nem kapni.

Mintha teljes erővel szaladnék a horizont felé, de az valahogy mindig csak egyre távolabb és távolabb kerülne tőlem. Úgy tűnik az álmaim, amiket kergetek és a valóság, ami engem üldöz egymással párhuzamosak. Sosem találkozhatnak…

Ha választhatnék, azt kívánnám, hogy bárcsak egy világban létezhetnék Veled. Valahol, távol, túl a valóságon, ahol nem számítanak a párhuzamosok és a lehetetlenek. 

Tudom, hogy tudnálak szeretni,

Ott, azon a helyen.

Rémálmok fekete koronája

Rémálmok fekete koronája úszik a vízen. Velem szemben ül a király, akiben nincsen lélek. Téged néz most, nézi ahogy szenvedsz. Bárcsak elsodorna a víz, hogy felébredj újra! De félek, a démonok tudnak úszni és te csak szépen, csendben elmerülsz majd. Ott a víz alatt nem vár rád semmi más, csak a halál. Megérintenélek, de a kezed áttetszőbb a víznél, annál a fekete víznél ami elnyelni készül téged. Már a hangodat is csak tompán hallom, és arcod végleg eltűnik. Körülöttünk már csak a rémálmok fekete koronája úszik a vízen. Velem szemben ül a király, akiben sosem volt lélek.

Pánikroham

Meg tudom csinálni - gondoltam. Aztán meg: ha nem is vagyok képes rá, akkor is meg kell tennem. És ahogy kilépek a külvilágba - ahol olyan rég nem jártam már - a lépteim remegni kezdenek. Csak annyit kérek Uram, senki se lássa meg rajtam, csak kérlek ne vegyék észre...