Girl from the Illusionary World

" Ez egy világ aminek már vége. Semmi sem születik, semmi sem szűnik meg.. Még az idő sem létezik.

Ha egy helyet keresnék, ahol megszülethetnék, akkor az biztos nem itt lenne.

Egy ember egy olyan világban mint ez, 

...Lát engem?

Én nem ebbe a világba születtem.

Egy lány aki egyedül él ebben a világban aminek vége. 

Egy lány aki szabadon él ebben a mozdulatlan világban.

De mégis, érdekel engem.. "

A lány élete magányos volt. Senki más, csak ő létezett. 
Ez adatott.. mióta senki sem született, vagy halt meg itt.


Ez egy ilyen világ.

Magány

..Akkor ott, abban a pillanatban szerettem volna visszamenni az időben, és újra átélni minden régi szép pillanatot. Még egyszer látni az ő rendíthetetlen mosolyát, még egyszer felidézni azt a sok beszélgetést, közös nevetést. Megélni mindent újra ugyanúgy, és közben keresni a hibát amit vétettem.. 

“ H á t h a   v a n   m é g   r e m é n y . ”

De ez sajnos nem így lett. A mi történetünk már rég véget ért, és már semmi sincs, ami visszahozhatná őt..

“ M a g á n y . ”

 V é g ü l   c s a k   e z   m a r a d   n e k ü n k . .

Őt megtalálni olyan volt, mint olyasvalakit megtalálni, akiről nem is tudtam, hogy hogyan és hol keresem. Túl későn jött az életembe, és túl korán ment el...

A szivárvány alatt

Csak fekszem a puha fűben, és nézem a fejem fölött elúszó felhőket a kék égbolt mély tengerén. Csak fekszem ott, mint egy élettelen bábú, és gondolkozom. Hol vagyok most? Mi ez a hely? Egészen más mint ahol eddig jártam. Ez volna az én kis világom? Nem.. Ez valami más, valami rémisztő, hideg, és sötét érzés.. De mégis olyan kedves nekem. Húz magához ez a hely, kéri hogy maradjak. 

Lassan elered az eső.. Apró cseppenként hullatja végig könnyeit a testemen. Nem mozdulok, csak meredek a mély, sötétedő égboltba. Hallom az eső hangját, érzem az ő jelenlétét.. és megszólal egy eddig még sosem hallott, de mégis nagyon ismerős hang. Az ő hangja. 

M e n j   e l . . 

Szavai olyanok voltak, mint az éles kések melyek éppen a testembe készültek volna fúródni.. Mégsem mozdultam.. csak vártam, hogy elálljon az eső.

N e m   h a l l o  t t a d ? . .   T a k a r o d j   i n n e n . .   
S o h a   t ö b b é   n e m   a k a r l a k   l á t n i ! . .

Hirtelen csönd ült körénk. Az eső is lecsillapodott már, majd végleg elállt. Halványan, de ragyogni kezdett a nap fölöttünk, én pedig csak minden szó nélkül, lassan.. felálltam.

N é z d ?  . . . .   L á t o d ? . . . . . .

 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . .  . . . S z i v á r v á n y . . . .

Lassan és halkan csúsztak ki azok az utolsó szavak a számon.. A hangom megcsuklott, a szemeim könnybe lábadtak.. és én még mindig csak álltam ott és néztem az eget. 

Ő csak ledermedve, rémülten állt mögöttem. Nem hagyott el több szavat a szánk... Lassan, vontatottan elindultam. Egyszer sem néztem hátra ő rá... Mentem amíg a távoli horizont el nem nyelte alakját, és vele együtt a sok emléket ami összekötött minket. 

Így ért véget a reménytelen küzdelmem kettőnk barátságáért.. ott.. a szivárvány alatt.

Watashi wa?

Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel.. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól... Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem... Mindegy, hova megyek, eltévedek.. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen selejt maradok... Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni...

A  z t   h i s z e m ,   m e g   k e l l   i s m e r n e m   m a g a m . . . 

Egyszer..

" Biztos van egy titkos ajtó, amin keresztül el lehet jutni erre a csodás helyre, de oda csak az angyalok és a tündérkék juthatnak be... Még jó hogy mi azok vagyunk.. "

 Egyszer azt mondtad nekem, hogy elmegyünk együtt arra a helyre, amit már olyan régóta kerestünk.. Arra a helyre a mi fantázia világunkban, amit csak legédesebb álmainkban láthattunk.. Azt mondtad, együtt fogunk ülni azon a padon, jókat nevetünk és teleesszük magunkat mindennel, amit édességnek hívnak.. Közben csak gyönyörködünk a tájban, egymásra szórjuk a virágszirmokat és halljuk a madarak csicsergését.. Elmerülünk a fantáziánk mély óceánjában...Ott leszünk, együtt, mint két igaz barát, mint két jó testvér.. Nem lesz semmi és senki aki elválaszthatna minket.. Mert együtt leszünk a mi kis világunkban, akármilyen távolra is sodor majd tőlem a sors.. Én melletted maradok, örökre..

M e r t   t e   v a g y   a   l e g e s l e g j o b b   b a r á t o m !  : )

" És egy nap átmegyünk majd abba a szép világba, ígérem "