Ott vagy, ahol sosincsenek válaszok

"...És azok, akik nem hallották a zenét őrültnek nézték azokat, akiket táncolni láttak. "

  

Elvesztünk kint a naplemen-tében, azon a gyönyörű ten-gerparton álmainkban. Ott, ahol régen szabadon táncoltak az érzéseink, ahol még szerettél.

  

Közben éjszaka lett és én nem talállak már sehol, pedig mindenhol kerestelek - az összes közös helyünkön, minden időben, minden emlékemben.

  

...Talán eltűntél, vagy csak én nem látlak?

Vagy te is ott vagy, ahol ahol sosincsenek válaszok?...

Our tragedy

May the stars

Can tell 

What we

Could have been.

Ott alszom el, ahol először találkoztunk

Ez a park valahogy mindig teles-tele van emberekkel, de én mégis csak téged látlak benne - pedig nem is vagy itt.

Vannak helyek, amiket összekapcsolunk bizonyos emberekkel, emlékekkel. Nekem ez a hely az egyik ilyen. Ha épp arra sétálok, eszembe jutsz róla. Nem tudom, ez szánalmas vagy szép-e. Talán mindkettő egyszerre.

Ahogy leülök oda, az enyhén vizes fűbe, látom, ahogy az alakod megjelenik a horizonton. Nézlek, szemben a ragyogó nappal: nem látom jól, de mintha mosolyognál rám. Nem tudom, hogy vajon tényleg te vagy-e az, vagy csak a bortól mámorodva képzelgek. Lassan lecsukódik a szemem és nem látok - nem látok többé már semmit sem.

Ott alszom el, ahol először találkoztunk.

I wish it was Saturday

Lehetek szerelmes egy pillanatba? Talán nem is egy személybe, csak egy bizonyos pillanatba?

Ha létezik ilyen, akkor talán ma egy pillanatra az voltam. Arra a rövidke kis időre, amikor csak ketten voltunk és beszélgettünk. Úgy éreztem, mintha kicsit lelassult volna minden körülöttünk. Nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el így...

Azt mondtad, vannak dolgok amiket megértenek az emberek, mert egyértelműek - látják és/vagy megmagyarázzák nekik. De vannak olyan dolgok, amik nem konkrétak, amiket nem mondunk ki és nem magyarázunk el másoknak. Ezek a dolgok láthatatlanok. Csak az látja őket, aki érti és érzi őket.

Azt hiszem, legmélyen én értettelek.

Bárcsak aznap Szombat lett volna.

Bárcsak több időt tölthettem volna veled.

Omoiyari - avagy Veled

Nem tudom, létezik-e olyan, hogy egyszerre érez az ember szomorúságot és örömöt - és bár szinte álom-szerű érzés volt - de olyan volt mintha bennem mindkettő meg lett volna aznap. Hogy mindez hogy lehetséges? Ne kérdezd, nem tudom:

hiszen én is csak átutazó vagyok ezek a helyen...

Egy parkon át vezetett az utam. Egy eső utáni, tavaszi nap lehetett, mert nagyon friss volt a levegő és virágzó fák illatát sodorta felém a szél. Bár nappal volt, de mivel nagy volt a köd így nem láttam messzire. Azt sem láttam honnan jöttem, vagy hogy merre tartok. Minden olyan valótlannak tűnt, mintha még az idő is lelassult volna. Olyan volt minden, mintha álmodnék. De nem álom volt, csak egy gondolat.

Tudod, néha nem értjük, miért nehezedik köd a szívünkre. De még ha értjük is, sokszor akkor sem tudunk mit kezdeni vele. Vannak dolgok amiken nem tudunk változtatni és vannak személyek, akik soha többé nem térnek vissza hozzánk - ezt jól tudom.

Számomra ilyen volt az a nap is. De ahogy ott sétáltam azon a képzeletbeli helyen, meghallottam egy hangot. Nem láttam Őt, csak hallottam ahogy megszólít és békesség fogott el azonnal, minden fájdalom ellenére. Még mindig félek, de már van bennem remény is, hogy nem vagyok egyedül ebben a ködben. Remény, hogy az út amin botladozom vezet valahová. Remény, hogy az a valahová az igazi otthonom. És bár nem látom, hogy a következő lépésem hova vezet, de van kiben bíznom. Követem a hangot, még akkor is, amikor a saját lelkem gyaláz, vagy amikor minden más körülöttem vissza akar húzni a mélybe, de még ha szét is tép ez a világ: Követlek. Veled vagyok. Elcsendesedek…

Hirtelen enyhül a hiány és érzem, hogy gyógyulok. Meg fogok gyógyulni - tudom -, hogy egy nap majd másoknak is segíthessek az ő gyógyulási folyamatukban. Már tudom, hogy létezik olyan, hogy egyszerre érez az ember szomorúságot és örömöt. Hol az egyik, hol a másik lesz erősebb - örök harcot vívnak a szívedben. Hogy mindez hogy lehetséges? Ne kérdezd, nem tudom: hiszen én is csak átutazó vagyok ezek a helyen. De ha megállsz és csendben maradsz egy pillanatra - bár látni nem fogsz - hallhatod gyengéd lépteim, ahogy a parkban sétálok melletted. Veled.