Miért vannak "fontos emberek"?

Miért van az, hogy azok akik a legfontosabbak nekem, távol kell hogy legyenek tőlem? Annyira messze, hogy hiába szeretjük egymást, néha ez kevés. Túl kevés.
Azt hiszem kicsit el vagyok veszve... Ha az emberek, akiknek elvileg fontos vagyok és ismernek, miért nem veszik észre, ha fáj valamim? Miért csak akkor keresnek fel, mikor már én keresem őket? Ezek után mit higgyek? Gondolnak egyáltalán rám? Szeretnek? Bízhatok bennük? Mert a számukra igazából annyira nagyon mégsem vagyok  fontos...
De ha én nem vagyok fontos senkinek... akkor.. miért kell, hogy nekem ők fontosak maradjanak?
Miért?... Miért vannak "fontos emberek"??
Néha szándékosan nem keresek senkit, hogy megtudjam ők keresnének-e engem. És mikor nem keresnek, rájövök: ha én nem küzdenék a kapcsolatunkért, ez is csak elmúlna.

De én vagyok bolond. Hiszen egyszer minden elmúlik, vagy hogy van ez?...

Gyűlölöm...

Tudod gyűlölöm a távolságot, mert pont azoktól szakít el, akiket a legjobban szeretek.
Igazságos ez? Mindig ezen gondolkodom... Mi van, ha a távolság csak meg akar óvni attól a szenvedéstől, hogy ők mégsem szeretnek engem annyira, mint én őket?...

Van fogalmatok róla, hogy milyen fontosak vagytok nekem? 
Érzitek? Érzitek egyáltalán?

Tudjátok milyen nehéz nem sírni mikor mellettem vagytok?
Csak mosolygok mindig, és ti sosem veszitek észre...
...azt a mélyen bennem szunnyadó szomorúságot.

És mikor mondják nekem, hogy milyen szép a mosolyom - hogy milyen jó látni hogy én ilyen boldog, gondtalan ember vagyok - rájövök: a legjobb színész vagyok az egész világon.. :)

I lost...

Vesztettem ellened, élet...

Te olyan erős voltál. Mindig és mindig. Erősebb mint ami én valaha is lehettem volna.

Miért vettél el tőlem annyi mindent?? 
Tudom hogy utálsz, és jól teszed... hiszen nincs mit szeretni rajtam.

Vér.. és sebhelyek. azok a régi, elfeledettnek hitt dolgok... csak mélyebbre és mélyebbre ástam őket. Sosem bírtam megoldani őket egyedül...

Zuhanok, és egyre lejjebb süllyedünk. Megöl minket a világ..

Félelem... és halál. Azok a szavak amiket elfolytunk.

"Szeretlek." - az egyetlen kulcs a kijárathoz. De merre van a zár? Nem találom...

..Azt hiszem, én nem jutok ki soha többé.

de lehet, hogy már nem is kell..

Nincs szüksége rám a világnak,

nekem pedig nincs szükségem az életre.

Not here

Az életem valahogy olyan üresnek tűnik, mintha hiányozna belőle valami - talán az, hogy itt lennétek velem?...

Minden napom ugyanolyan; monoton és unalmas. Sosem történik semmi, ami most úgy igazán boldoggá tehetne. Mostanában - vagy talán mindig is? - minden nap szürke és közömbös a számomra.

Valahogy bármi történik, sehogy sem jó. Bármit látok, bármit mondok, bármit csinálok az lényegtelen.

Bármerre is megyek, a világ ugyanolyan szürke marad...

Mert akikre igazán szükségem lenne, ők nincsenek itt, hogy kiszínezzétek a világom - így hát be kell érnem a fekete-fehérrel.

Csak egy álom

Nagyobb az élet, mint te vagy; és én nem te vagyok.~

Minden amit tettem és tenni fogok.. csak egyre messzebbi lesz a számodra..

Azt hiszed nem látom? A távolságot a szemedben?.~

Jaj ne, túl sokat mondtam...

És végül feladtam.~

Én vagyok ott egyedül a sarokban... és én vagyok ott a reflektorfényben is. Ott vagyok mindenütt, és mégsem én vagyok... Én vagyok a fény, és én vagyok a sötétség is.. a te lelkedben.~

Elvesztve már a hitemet a dolgokban, amik valaha olyan fontosak voltak nekem, csak megpróbáltam mindig lépést tartani veled, de nem hiszem, és nem tudom végigcsinálni...

A botladozásaim, amik térdre kényszerítettek, a kudarcom, hogy mi van ha ez is csak mind képzelet?~
Gyere és légy itt, hogy tudjam hogy valóság vagy.~

És megint csak túl sokat mondtam...

És minden suttogása minden éberen töltött órának fáj, miközben válogatom meg a vallomásaim, hogy mi az amit mondhatnék.. És közben megpróbálom rajtad tartani a szemem, mint egy sebzett elveszett vak idióta..~

De jaj, túl sokat mondtam...

És mégsem eleget.~

Azt hittem téged hallottalak nevetni...

Azt hittem téged hallottalak sírni...

Azt hittem téged láttalak, ahogy próbálkozol... 

De tévednem kellet. Hogy is lehettél volna te?~

Mert minden csak egy álom volt.~

Csak egy álom volt..

Ahogy próbáltam..

sírtam...

Miért

próbáltam?...

Hiszen az úgyis csak egy álom volt...... egy álom volt..... 

...egy Álom..~