Numb

Elegem van abból, hogy az legyek akinek te akarsz.. Azokkal a  hitetlen érzésekkel, én csak elveszek a felszín alatt.. Nem tudom tényleg, hogy mit vársz tőlem, de tegyél le rólam inkább, mert minden egyes lépésem neked csak egy hiba már..

Nem látod hogyan fojtogatsz?.. Olyan erősen szorítasz, nehogy elveszítsd az irányítást felettem... Mert minden ami szerinted lennem kéne, most összeomlik a szemed előtt... 

Minden egyes lépésem egy hiba a te számodra; Énnekem meg minden elmúló pillanat több, mint amit el tudnék még viselni...

Érzéstelenné váltam, belefáradtam. Nem tudok már úgy érezni mint régen.. Annyira elfáradtam, tudom.. Minden amit teszek, azt azért teszem mert én akarom így.. Mindig is azt szerettem volna, hogy egyre jobban hasonlítsak önmagamra, és egyre kevésbé rád!...

És tudom, hogy én nem fogom feladni soha mindezt.. Nem leszek többé gyenge..

De azt is tudom, hogy te is ugyanolyan voltál mint én, mikor benned csalódtak...

~ H A S O N L Í T U N K . . . .

Just one wish

Ha lehetne egy kívánságom a sorstól, azt kívánnám, hogy az útjaink találkozzanak még egy nap, hogy legyen ami emlékeztet rá, hogy éltél és én ismertelek...

Az élet már csak ilyen.. Megtanulhattam volna már... De nagyon úgy néz ki, én olyan lány vagyok aki nem tanul se mások, se saját hibájából sem... Miért vagyok én ilyen? Ti milyennek láttok engem?.. Úgy érzem kezdek elhalványulni, míg végül eltűnök teljesen. Megszűnök létezni...

Hát ilyen volna az élet? Mindig ad, és vesz el dolgokat?.. Igen, én eddig úgy tudtam, hogy mindennek megvan az értelme, hogy mi miért történik. De mégis, vannak dolgok amikoet nem értek és talán már sosem fogok tudni megérteni.

Gyengülök, és talán már nem is akarok erős lenni többé.

Az út ott fent

Bárhová tartottam te mindig velem voltál,
A szivárvány színei közt is te ragyogtál.
Boldog voltam, hogy velem voltál mindig,
És hogy képes voltál bennem bízni, hinni.
Nem volt olyan nap, hogy ne szerettelek volna,
Így is, úgy is; élve vagy halva.


Bárhová tartok, te most is velem vagy,
A fejemből nem törlődik ki a gondolat.
Látlak én a víznek tükörsima felszínén,
Vagy a hegyek vonulatainak peremén.
Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rád,
Arcodat látom mindenhol már.


Bárhová is fogok tartani, mindig velem leszel,
Nem szakít el én tőlem már semmi sem.
Hogyha magasan is jársz majd a felhők közt,
Látni foglak akkor is az égen, ott fönt.
Nem lesz olyan nap, hogy ne hiányoznál,
Hogy elindultál az utadon, és engem itthagytál.

A piros fonál másik végén..

Este van. Odakint a város fényeiben ünnepel a sok sok ember, míg engem idehaza beborít a ragyogó sötét éjszaka.. Hallom a távolban a város zörejét, látom a tűzijáték távolban felvillanó vidám színfoltjait. Minden olyan számomra most, mint egy álom. A fantázia és a valóság egybefolyik, mint egy elkenődött, régi festmény.

Amíg tart az ünnepség, én csak némán kémlelem az eget és gondolkodom. Csak nézem, nézem a csillagos égboltot, amelyben szinte megszólalásig látlak téged. Minthogyha onnan néznél le rám.. Vajon te mit csinálhatsz most?.. - kérdem a csillagoktól, de választ nem kapok tőlük.. Talán nincs is szükségem rá. Már nincs, mert tudom hogy habár a dolgok nem alakultak jól, azért nem szabad összetörnöm. Küzdenem kell majd, hogy el tudjam viselni a hiányodat. De képes leszek rá. És remélem közben te sem hagyod el magad.. - gondoltam, majd egy egyszerű mosollyal, csöndben, hátat fordítottam a tűzijátéknak, az éjszakának, az egész ünnepségnek az összes emberrel együtt.. és igen, neked is.. 
Te neked, a piros fonál másik végén...

Solitude

Sírok..

Sírok..

Mindig csak egyedül...

Olyan nagy ez a világ...

És olyan sötét ez a szoba.....

Gyűlölöm magamat...

Utálom! Utálom!!..

Bár sohasem jöttem volna erre a világra..

Akkor minden sokkal könnyebb lehetett volna.....

Elegem van magamból.

Elegem van a családomból.

Elegem van mindenkiből és mindenből..

Mindig ez van.....

Hazudok magamnak.

Hazudok mindenkinek.

Minden nap mosolygok..

És sosem látja senki..

Az igazi arcomat...

Nem is kell hogy lássák...

Mert az álarcom elfedi...

És ez így van jól..

Ez így van jól nekem...

De akkor miért sírok?..

Miért reszketek?..

Miért félek?...

..Mitől félek?....