Egy világban létezni Veled

Milyen érzés a várakozás?…

Várni, hogy majd egyszer valaki jöjjön. Valaki, aki őszintén tudna szeretni: úgy ahogy vagyok, aki én vagyok. Vágyni különlegesnek lenni - de soha meg nem kapni.

Mintha teljes erővel szaladnék a horizont felé, de az valahogy mindig csak egyre távolabb és távolabb kerülne tőlem. Úgy tűnik az álmaim, amiket kergetek és a valóság, ami engem üldöz egymással párhuzamosak. Sosem találkozhatnak…

Ha választhatnék, azt kívánnám, hogy bárcsak egy világban létezhetnék Veled. Valahol, távol, túl a valóságon, ahol nem számítanak a párhuzamosok és a lehetetlenek. 

Tudom, hogy tudnálak szeretni,

Ott, azon a helyen.

Rémálmok fekete koronája

Rémálmok fekete koronája úszik a vízen. Velem szemben ül a király, akiben nincsen lélek. Téged néz most, nézi ahogy szenvedsz. Bárcsak elsodorna a víz, hogy felébredj újra! De félek, a démonok tudnak úszni és te csak szépen, csendben elmerülsz majd. Ott a víz alatt nem vár rád semmi más, csak a halál. Megérintenélek, de a kezed áttetszőbb a víznél, annál a fekete víznél ami elnyelni készül téged. Már a hangodat is csak tompán hallom, és arcod végleg eltűnik. Körülöttünk már csak a rémálmok fekete koronája úszik a vízen. Velem szemben ül a király, akiben sosem volt lélek.

Pánikroham

Meg tudom csinálni - gondoltam. Aztán meg: ha nem is vagyok képes rá, akkor is meg kell tennem. És ahogy kilépek a külvilágba - ahol olyan rég nem jártam már - a lépteim remegni kezdenek. Csak annyit kérek Uram, senki se lássa meg rajtam, csak kérlek ne vegyék észre...

My beautiful tragedy

Érezni akarok. Élni és érezni. Akkor is, ha kockázatos. Akkor is, ha fájhat. És bár elzártam a szívemet mindig is mindenki elől, nem szeretni mégsem tudtam. Olyan ez, mint a sebes folyó – és elsodor most is.

Igaz a mondás, hogy nincs biztonságos befektetés. Szeretni azt jelenti, hogy kiszolgáltatottá válsz. Ha megszeretsz valamit vagy valakit – legyen szó bármiről –, a szíved idővel biztosan össze fog majd törni. Az egyetlen módja, hogy elkerüld ezt, az ha soha nem adod oda a szíved senkinek és semminek. Ha elzárod a világ elől az önzőséged szekrényébe és még a kulcsot is eldobod. De abban a sötét, elzárt helyen meg fog változni, úgy, hogy a végén már te sem fogsz ráismerni. Való igaz, nem fog összetörni: helyette inkább törhetetlen, jéghideg kőszívvé változik majd...

Gyönyörű és szívszorító tragédia ez - kárhozatra íténi a saját szívemet, csak mert féltem szeretni. Ez egyszerre felnyitja a szemem, de félelemmel is tölt el. Mégis reménykedem. Tudom, hogy a félelem magányossá tesz, de én ez idáig mégis vállaltam. Hiszen úgysem értett meg senki sem igazán.

Vajon lesz valaha valaki, aki meg fog tudni érteni?...

Talán... valaha... egy nap majd lesz valaki, aki tényleg, őszintén képes lesz engem szeretni...

Talán... ki tudja?

Nem akarok szomorú lenni többé... akkor sem, ha elbukom

Írni akarok. De meg kell törnöm ahhoz, hogy képes legyek rá. Összetörni, majd összeszedni magam újra.

Szeretnék különleges lenni, de lehet valami különleges, ami nem elég jó? Hiába vágyok leírhatatlanul valami kimagasló és egyedi megalkotására, ha minden amire képes vagyok az csak az átlagos. Nem rossz, csak soha nem elég jó.

Érzem, hogy alkotni szeretnék. Bizonyítani, hogy különleges vagyok... de a saját szavaim árulnak el, ahogy szembe mennek mindazzal, amit érzek. És sosem tudom elég jól kifejezni magam.

De megint csak megpróbálom, hátha most születik valami új az összetört lelkem egy aprócska szilánkjából. Írni fogok, egészen addig, míg meg nem lepem vele saját magam.

És nem akarok szomorú lenni többé... akkor sem, ha elbukom.