My beautiful tragedy

Érezni akarok. Élni és érezni. Akkor is, ha kockázatos. Akkor is, ha fájhat. És bár elzártam a szívemet mindig is mindenki elől, nem szeretni mégsem tudtam. Olyan ez, mint a sebes folyó – és elsodor most is.

Igaz a mondás, hogy nincs biztonságos befektetés. Szeretni azt jelenti, hogy kiszolgáltatottá válsz. Ha megszeretsz valamit vagy valakit – legyen szó bármiről –, a szíved idővel biztosan össze fog majd törni. Az egyetlen módja, hogy elkerüld ezt, az ha soha nem adod oda a szíved senkinek és semminek. Ha elzárod a világ elől az önzőséged szekrényébe és még a kulcsot is eldobod. De abban a sötét, elzárt helyen meg fog változni, úgy, hogy a végén már te sem fogsz ráismerni. Való igaz, nem fog összetörni: helyette inkább törhetetlen, jéghideg kőszívvé változik majd...

Gyönyörű és szívszorító tragédia ez - kárhozatra íténi a saját szívemet, csak mert féltem szeretni. Ez egyszerre felnyitja a szemem, de félelemmel is tölt el. Mégis reménykedem. Tudom, hogy a félelem magányossá tesz, de én ez idáig mégis vállaltam. Hiszen úgysem értett meg senki sem igazán.

Vajon lesz valaha valaki, aki meg fog tudni érteni?...

Talán... valaha... egy nap majd lesz valaki, aki tényleg, őszintén képes lesz engem szeretni...

Talán... ki tudja?

Nem akarok szomorú lenni többé... akkor sem, ha elbukom

Írni akarok. De meg kell törnöm ahhoz, hogy képes legyek rá. Összetörni, majd összeszedni magam újra.

Szeretnék különleges lenni, de lehet valami különleges, ami nem elég jó? Hiába vágyok leírhatatlanul valami kimagasló és egyedi megalkotására, ha minden amire képes vagyok az csak az átlagos. Nem rossz, csak soha nem elég jó.

Érzem, hogy alkotni szeretnék. Bizonyítani, hogy különleges vagyok... de a saját szavaim árulnak el, ahogy szembe mennek mindazzal, amit érzek. És sosem tudom elég jól kifejezni magam.

De megint csak megpróbálom, hátha most születik valami új az összetört lelkem egy aprócska szilánkjából. Írni fogok, egészen addig, míg meg nem lepem vele saját magam.

És nem akarok szomorú lenni többé... akkor sem, ha elbukom.

10 years

10 év... milyen hosszú idő.

Pontosan ennyi éve kezdtem el írni, blogolni. Azóta sokminden megváltozott, de legfőképpen én. Igaz, most már messze nem írok annyit, sőt talán nem is érdekeset, de legalább nem erőltetett. Szabad, mégha unalmas is, őszinte, mégha nyers is. De ez a valóság, az én valóságom. Vigyázz, el ne vessz benne...

2010 november - 2020 november 

A szívem a probléma...

Szeretnék eltűnni innen. Elmenni - mintha sosem léteztem volna. Nem futva, menekülve a fájdalom elől, csak szépen, halkan elillanni. Elfakulni, mint a régi emlékek, melyekről már csak a poros padláson megőrzött fényképek tanúskodnak, hogy valóban léteztek valaha.

Nem az a baj, ha fáj valami. Mindig fog fájni valami. A baj az, ahogyan gondolkodok a problémáimról és a fájdalmamról. Egészen pontosan nem is amit gondolok, hanem amit megélek. Nem a probléma a probléma - a szívem a probléma. Az én szánalmas, érzelmes, önző, bűnös szívem. Olyan nehéz a jót választani. A negatív gondolatok valahogy mindig hangosabbnak tűnnek a fejemben. És tudom, hogy nem igaz, tudom, hogy nem reménytelen a helyzet, csak valahogy könnyebb megengednem magamnak, hogy szenvedjek. Hát nem ironikus? Abba taszítom saját magam, amitől a legjobban félek. És még mindig csak itt vagyok...

Szenvedek, hogy legalább még ez az egy művészi megmaradjon bennem.

Don't deserve a title

Csak ide-oda kapkodom a tekintem, ahogy cseperegnek az esőcseppek odakint az ablaküvegen túli tájon. 

Látod? Megint esik.

Idővel mindig elöntenek az érzések, merengek és közben újra felszínre tör bennem az az ismerős érzés. Nem tudom mi az. Nem tudom a nevén szólítani, pedig mindig körülölel. Így van ez, amióta az eszemet tudom. Örülhet a szívem és lehetek felhőtlen boldog, de idővel úgyis visszaköszönt majd az eső. Újra és újra, ahogy eddig is tette...
És én várni fogom.

Csenben ülök az ablakban és hallgatom a cseppek kocogását az üvegen. 

Egy. Kettő. Csepp. Három. És hallom ahogy csendben, finoman, egy újabb álmom tűnik tova.

De ki tudna parancsolni a víznek?...