És én így is szeretni foglak, mert nekem még mindig fontos vagy ~

Mikor a szemedbe nézek, úgy érzem az egész világ hazudik körülöttem. Az emberek csak bábuk, akik sorsunkon nevetnek, ha látják: milyenek is vagyunk mi.

Mikor veled vagyok hatalmas kételyek gyötörnek. Olyan dolgok, amik mindvégig ott lapultak legmélyen bennem - csak ki akartam törölni őket a fejemből, mintha sosem léteztek volna. Pedig léteznek.

Miért vagy ilyen? Szeretném hinni, hogy te más vagy!
Miért vagy ilyen? Tudom, hogy te más vagy!
Ez csak az az arcod, amit a világnak mutatsz. De akkor hol vagy? Hol vagy most?
Azt hittem ismerlek, de már nem tudom, mit kéne gondolnom...

Mikor a szemedbe nézek, úgy érzem semmi sem igaz. Mintha te képes volnál letagadni a csillagokat is az égről, olyan érzően, őszintén. És a csillaghullás közepette, mikor romokba dől ez a rideg világ, te csak ugyanúgy állsz ott és gyengéden a fülembe súgod: Ne félj, én itt vagyok és szeretlek!

「The Beginning」

Just give me a reason to keep my heart beating

Don’t worry, it’s safe right here in my arms

As the world falls apart around us

All we can do is hold on, hold on

Take my hand

And bring me back

I’ll risk everything if it’s for you

A whisper into the night

Telling me it’s not my time and don’t give up

I’ve never stood up before this time

でも　譲れないもの

握ったこの手は離さない

So stand up, stand up

Just gotta keep it

I wanna wake up, wake up

Just tell me how I can

Never give up

狂おしいほど刹那の艶麗

Just tell me why baby

They might call me crazy

For saying I’ll fight until there is no more

愁いを含んだ閃光眼光は感覚的衝動

Blinded, I can’t see the end

So where do I begin?

Say not a word, I can hear you

The silence between us

なにもないように映ってるだけ

I’ll take this chance and I’ll make it mine

ただ隠せないもの　飾ったように見せかけてる

So stand up, stand up

Just gotta keep it

I wanna wake up, wake up

Just tell me how I can

Never give up

悲しみと切なさの艶麗

Just give me a reason

To keep my heart beating

Don’t worry, it’s safe right here in my arms

くだけて泣いて咲いて散ったこの思いは

So blinded I can’t see the end

Look how far we’ve made it

The pain I can’t escape it

このままじゃまだ終わらせる事は出来ないでしょ

何度くたばりそうでも朽ち果てようとも

終わりはないさ

So where do I begin?

握りしめた　失わぬようにと

手を広げればこぼれ落ちそうで

失うものなどなかった日々の惰性を捨てて

君を

Just tell me why baby

They might call me crazy

For saying I’ll fight until there is no more

愁い含んだ閃光眼光は感覚的衝動

Blinded, I can’t see the end

Look how far we’ve made it

The pain I can’t escape it

このままじゃまだ終わらせる事は出来ないでしょ

何度くたばりそうでも朽ち果てようとも

終わりはないさ

It finally begins

Ne sírj kedves

Ne sírj kedves, hiszen ez a világ ilyen. Fertőzött a gonosztól.
Ne hullass könnyeket, kérlek! Nem érdemli meg ez a hely, sem az itt élő szánalmas emberek, hogy megsirasd értéktelen érzéseiket, és "fájdalmukat".
Menekülhetsz, de hiába. Ez egy börtön és mi itt ragadtunk. "Leszünk-e valaha szabadak?" - Hát leszünk-e valaha boldogok?...
Sikíthatsz, üvölthetsz teljes erődből - de fölösleges, hisz senki sem hallja, csak én.
Azt hiszed szeretnek?? Azt hiszed jó vagy?? Hogyan volna ez lehetséges, mondd kedves? Hát nem szánalomra méltó, ahogy küzdesz, ahogy próbálkozol jobb lenni, hogy megfelelj másoknak, hogy szeressenek??
Egyedül vagy megint - velem, a gondolataiddal - és nincs hová mennünk. Üldöz a mennyország, és kísért a pokol. Megvet és eltaszít ez a világ, mert mások vagyunk, mint a megszokott emberek.
De ne sírj kedves, nézd, én sem tudok már.
Ez a világ ilyen, és egy ilyenért kár.

Szorítsd meg a kezem és mondd, hogy nem változtál

"A múlt és a jövő együtt nem tartható fent."

Itt van a változás - maga jött el értem. Itt van és arra kér, hogy döntsek végre.. vele megyek-e vagy sem?

De a dolog nem ilyen egyszerű.. mert akárhogy is lesz, a szívem mindenképp megszakad.

Nem könnyű meghozni a döntést, mert talán még én sem tudom igazán, hogy mit is kell tennem. A lelkem mélyén érzem, hogy földig kellene rombolnom mindazt, amit eddig építettem, hogy a helyébe egy sokkal szebb és jobb világot hozhassak létre. De sajnálom a múltat, hisz odakötnek az emlékek, és azok a dolgok, amiket nem lehet megfogalmazni...

Csakhogy a múlt és a jövő együtt nem tartható fent.

Miért fáj mindig ennyire, mikor el akarok engedni egy kezet? Miért ragaszkodok egy olyan emberhez mint te? Miért?

Tudom, hogy fontos vagy a számomra, de félek, hogy meg kell hogy tanuljam: ebben az életben mi sosem lehetünk igazán fontosak egymásnak. Túl különbözőek vagyunk. És hiába köt össze a barátság, van, hogy az kevés. Mindez ebben a világban csak egy számadó a távolságról, ami közöttünk van. 

Sikíthatok, üvölthetek, de a mi kötelékünk ebben az életben nem válik erősebbé.

Tudom hogy tönkreteszem magam - egyre jobban és jobban és jobban -  közben csak azt az egyetlen egy dolgot várva... hogy szorítsd meg a kezem és mondd, hogy nem változtál.

Miért kell hogy fájjon?

Miért? Miért kell hogy fájjon? Hogy ennyire nagyon fájjon? 
Miért van mindig ez?... Mindig ugyanez. 

Miért kell, hogy emberek gyűlöljék egymást?

Tudom.. naív vagyok mert hiszek egy jobb világban, ahol az emberek szeretik egymást. Tudom, rengetegen mondtátok már, hogy túl jó vagyok, és hogy nagyon sokan nem érdemelnek meg. De mit tehetnék, mondjátok meg? Hiszen annyira szeretek szeretni... ez sosem fog elmúlni. Soha.

És lehet, hogy gyűlölnek, lehet hogy mindenki furán néz rám, lehet hogy kerülnek vagy félnek tőlem.. de én ilyen vagyok. És lehet hogy fáj - nagyon fáj - hogy ti meg ilyenek vagytok, de én akkor sem fogok változni. Nem leszek olyan mint ti, mert én más vagyok és ez így is marad..