Ne hagyd magad :: 02

"Mindenki tudja jól, hogy van az a bizonyos hely, csak senki sem mer beszélni róla."

Tudjuk jól, hogy van az a hely.

Egy hely, ahol a csillagok rémálmokból, és az égbolt félelemből született meg. Ott, ahol a szívek üvegből, az otthonok könnyekből vannak. A sírás kínzó csöndből, a szavak gyilkos késekből állnak. Ezen a helyen az álmok is csak küzdelmek a túlélésért... A lelkek papírból, az eszmék lángokból keletkeztek. Az érzések, mint a hamu hullanak szét, a tüzesen vöröslő fájdalomban. Egy hely, ahol a félelem és a gyötrelem az úr. Ott, ahol nincs többé fény...

Dönthetünk, de ha a rossz utat választjuk, részesévé válunk ennek kegyetlen játéknak. Végül egybeolvadunk vele, és elveszítjük a szívünket, azt akik valaha voltunk... Többé már nem érzünk többet az undornál. Itt, ahol még a szivárvány is porrá és hamuvá válik csupán.

Ha most elmész, nem jutunk túl ezen

Ha most itt hagysz és elmész, az érzés, hogy magamra hagytál, örökre bennem fog élni. Ha most megteszed azt az egy lépést, ami mindent megváltoztat, végleg eltűnsz az életemből. Ha elmész többet nem látlak; csak az érzéseim maradnak meg, a fájdalom, amit magad után hagysz. Most még még itt állsz mellettem, és fogod a kezem. Talán azokat a ki nem mondott szavakat várod tőlem, amik számomra olyan megfogalmazhatatlanok, mert túl értékesek ahhoz, hogy kimondjam őket. Csak magamban gondolom - "Kérlek ne menj el!" .... Szólnék utánad, de nem merek. 

S így majd szépen, lassan, 

e l e n g e d e d   a   k e z e m .

Örökkévalóság

❝ Az életünk csak más szemén keresztül nyer értelmet, mert ha senki nem néz ránk, az olyan, mintha nem is léteznénk. ❞

 

 
Egyszer szeretném megállítani az időt, amikor veletek vagyok. Szeretném, ha nem létezne se tér, se idő, csak mi így együtt. Lehet, hogy nem lennénk többek egy mozdulatlan pillanatnál, de legalább együtt lennénk az örökkévalóságig, és semmi sem tudna szétválasztani minket. Így elviselhetőbb lenne a sok fájdalom, mert már nem egyedül kéne viselnünk ezt a terhet. Eltűnne a szörnyű magány is; csak egymásnak léteznénk.. Tudom, csak egy pillanat volna, hiszen az idő mindig megy tovább, nem nem bánnám, ha veletek lehetnék. És tudjátok, az idő sincsen egyedül. Vele van az örökkévalóság és az elmúlás is. Ahogy mi, ő is társakat keres magának, akik hozzá hasonlóan szerencsétlenek. Mindezt azért, hogy elviselje saját perceinek múlandóságát.. Mi is kicsit ilyenek vagyunk, bár néha nem mondjuk, vagy mutatjuk ki mindezt. Talán azért, mert nehezünkre esik a saját büszkeségünk miatt. Pedig milyen jó lenne egyszer, csak egyszer hinni mindebben, és megállítani az időt a mi kis saját, szent, közös pillanatunkban..

A z t   é r e z n é n k ,   ö r ö k k é   é l ü n k . 

Elérhetetlen világ

❝ Örökre együtt fogunk maradni, megígérem...

   Együtt, efelől semmi kétség...

 

         

...ezt hittük. ❞    

Régen nem gondolkoztam azon, hogy mi is az, hogy barátság. Talán mivel nem volt alkalmam megtapasztalni nagyon, így nem is érdekelt. De aztán, olyanokat ismertem meg, akik nagyon fontosak lettek a számomra. Már nem úgy gondolkoztam mint azelőtt, mert ott voltak ők. Ők, akik megértették velem: a barátság nem csak egy szó. Tartozni akartam valahová, valakik közé, akik a barátaim. Egy olyan világnak akartam a része lenni, ami csak belőlünk áll. Mint egy csapat, mint egy család. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is szerettem volna, én talán sosem tartoztam közétek. Mert hiába mondtam, és mondtátok, hogy mi bármire képesek lennénk a másikért, mégis mindig ott volt a távolság köztünk. A ti világotok csodálatos volt, de számomra elérhetetlen..

E g y   v i l á g   a m i b e   n e m   l é p h e t t e m   b e . . 

E g y    v i l á g ,   a m i b e n    n e m    l é t e z i k

t á v o l s á g .

Az a régi csapat...

❝ A szeretet azt jelenti, hogy boldognak akarjuk tudni a másik felet, még akkor is ha az illető nem lehet velünk örökké. ❞

Sokat gondolkoztam azon, hogy mi az, hogy "a csapat", és hogy mikor alakult ki mindez, ami köztünk van jelenleg. Mikor kötettettek meg azok a kötelékek? És mégis mit jelent ez valójában az én számomra?..

Azt hiszem, ez az egész csak sodródás volt az árral. Talán így is kellett lennie. De az, hogy egy kis időre "a csapat" tagja lehettem, nagyon boldoggá tett. Végre volt valami, ami érzékeltette velem, hogy tartozom valahová, valakikhez. Néha talán úgy is gondoltam, hogy ők a családom.

De aztán körbenéztem a világban, és rájöttem: nem létezik az a család, ahová annyira tartozni akartam. Nem létezik "a csapat", csak "egy csapat". Egy csapat, ahová tartoztam, és ha meghalok, vagy elmegyek innen messzire is a csapat része maradok. Mindig. Lehet, hogy ez csak "egy csapat", és lehet, hogy már semmi sem olyan mint régen, és nem is lesz, de én még mindig, szentül szeretném hinni, hogy számomra ez a család, "a csapat", ami végig kísér majd egész életemben.