Ezerszínű fantázia

Mindenkinek megvan a maga fantázia világa. Egy hely, amire szüksége van az embernek, hogy el tudja viselni a fájdalmas valóságot, ami minden szörnyűséges nap körülölel minket. 

Én sok mindent szeretek csinálni annak ellenére, hogy sokan vannak akik ebben hátráltatnak, vagy elkedvtelenítenek. Nekem vannak álmaim, amik nagyon fontosak a számomra...
Szeretek festeni és rajzolni. Mert amikor alkotok, az olyan, mintha az egész világ megszűnne létezni körülöttem. Olyankor úgymond csak te vagy, a papírlap, meg a ceruza vagy ecset, esetleg még a halk zene a háttérben. De igazából az nem is számít, mert annyira belemerülsz abba amit csinálsz. Amikor alkotsz, nem érzékeled az idő múlását. Mikor a fantázia világodban tartózkodsz, nincs idő, se tér, csak te vagy és a saját kis világod. Ilyen az is, mikor festesz vagy rajzolsz; magával ragad, amit alkotsz..  Semmi, de semmi sincs a világon, ami ehhez fogható. Amikor rajzolsz, akkor a saját világodba kerülsz, a saját alkotásodba. És nincs annál jobb világ, mint amit te alkottál magadnak. Ezért nagyon rossz mikor kizökkensz abból a fantázia világból, és átkerülsz a reményekkel teli, szomorú és fájdalmas valóságba.

Firework

Éjszakában hulló csillagok, alászálló szomorú csillámpor.. 
Miért vagy ily gyönyörű, ily csodás? Ide is hullasz, oda is esel, szép kis szikravirág. Hiába; mindez csak néhány perc. 
Néhány pillanat a világ is..

Mindenki milyen boldog; mind a sok-sok ember körülöttem. Új esztendő következik. Az emberek ilyenkor gyakran tesznek újévi fogadalmakat, és reménységet várnak az új életre. Én nem várok semmit, nem reménykedem, nem csodálok. Csak úgy megtanultam megszokni, hogy mindig ez van. Mint ez az év, a következő is csak ugyanolyan lesz. Mint egy szélsebesen elmúló pillanat. Igaz most van jelen; s volt múlt is; lesz jövő is. De a pillanat most van; és egyszer csak. 'Tűzijáték'..

Sötét volt odakint, de egyszercsak fény világította be az eget; az éjszakában millió hullócsillag esett le ránk. Különös érzés fogott el; nem számított semmi sem, nyújtottam a kezemet, hogy elérjem. 'Már majdnem megvan'. De ez is csak egy pillanat. Mostanra már csak emlék. Mire elérném, eltűnik. Amilyen hirtelen felragyogott, olyan gyorsan vált a semmivé. Olyan mint az élet. Csak néhány percnek látszik..

Egy lány léptei

“ Fuss ahogyan csak bírsz. Rohanj, és ragaszkodj az élethez. Akkor talán egy nap ugyanúgy fogod látni a dolgokat, ahogy én. Kövess engem. ”

Egyedül vagyok. Körülvesz a havas táj. Látom a lábnyomaid, követlek téged. De képtelen vagyok utolérni. Bárhol is vagy most, nem látlak már. Küzdök érted, de ellened vagyok; bízom benned, de nem hiszek neked; csodállak, de irigyellek. Mégis szeretlek. Sietek, hogy mihamarabb utolérjelek, hogy eljussak a te szintedre bármi áron. Követem a nyomaidat, de nem látlak magam előtt. Hát tényleg, tényleg ilyen messze vagy tőlem? Valóban ilyen távolra sodor tőlem a sors? Talán mindegy is, hogy mit teszek. Az eget el nem érhetem. Pedig ha csak egy pillanatra is megállnál, és megvárnál, együtt mehetnénk az élet ösvényén kézen fogva. De tudom, hogy nem lehet. Mert te csak egy égig érő fal lehetsz az én világomban, amit meg kell másznom; vagy az égbolt, amit el kell érnem. Én pedig egyedül folytatom az utamat egyre feljebb és feljebb, hozzád közeledve; a te lépteidet követve, úgy, hogy tudom: sosem érhetlek utol.

 

Gondolatok

“ Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, a legképtelenebb helyzetekben. ”

Egyszer csak elérkezik, betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezősködik. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, visszaemlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül.. váratlanul. És így telnek a mindennapok. A jókedv jön-megy, és néha helyette az üresség, a hiányérzet marad. Egy dolog néha olyan, mintha mindig hiányozna, hiába vesz körül sok-sok minden más. A gondolataim összekuszálódnak; 
ilyenkor nem tudom, mit tegyek..

Barátság

Ha egyedül leszel, én leszek az árnyékod; ha sírnod kell, én leszek a támaszod; ha szeretnél boldog lenni, én leszek a mosolyod. De ha egyszerűen csak egy barátra van szükséged, én csak én leszek.

Mikor együtt vagyunk, együtt álmodunk. A te érzéseid az én érzéseim is. Mikor megismertelek, nem nagyon kedveltük egymást, és most mégis, te lettél az egyik legjobb barátom. Mert te megértesz, mert pontosan olyan vagy mit én. Te is utálod magad, pont mint én. Tudom, hogy egyedül nem tudunk kimászni abból a sötét mélységből, de együtt igen. A barátságunk átvészel majd mindent, a végső időkig kitartunk. De közben változik minden. Mi lesz velünk? Mi lesz a barátainkkal? Az emberekkel? Nem tudom mi fog történni.. Már nem tudok semmit sem biztosan. Minden egyes nap azzal nyugtatjuk magunkat, hogy majd kinőjük mindezt. De az idő közben csak telik-múlik. És vele együtt múlunk el mi is. Csak három dolog maradt itt nekünk, ami biztosan nem változik, bármilyen idők jönnek is. Kitartás, remény, barátság..