Ne hagyd magad :: 01

Most már tudom, miért kellett, hogy megismerjelek.

Nem voltam angyal, de fontos a számodra. Nem voltak szárnyaim, de segíteni akartam. Beléptem hát a világodba, ahol túl nagy volt a sötétség a számomra. Én, aki egy fényesebb helyről jöttem a sötétebbe, nem láttam odabennt. A te szemed viszont már megszokta a sötétet és mindent láttál. Láttad, ahogy kereslek a sötétben, ahogy kapálózok, hogy elérjelek, de te mindig egy kicsivel hátrébb és hátrébb léptél tőlem, mikor már majdnem elértelek. Volt hogy azt hittem, nem vagyok fontos számodra, hogy csak ellöksz magadtól, hogy én is csak egy újabb idióta vagyok a sok közül; de tudom, hogy rosszul gondoltam. Csak féltél nehogy rájöjjenek milyen érzékeny vagy.
Lehet hogy számomra néha veszélyes a te világod sötét része, de tudom hogy van ott fény is. Ez a fény adja a reményt, hogy ha kell, örökre ott maradjak a szívedben.
Nem megyek el addig, míg ki nem húztalak abból a sötétségből.~

Ne hagyd magad :: 02

"Mindenki tudja jól, hogy van az a bizonyos hely, csak senki sem mer beszélni róla."

Tudjuk jól, hogy van az a hely.

Egy hely, ahol a csillagok rémálmokból, és az égbolt félelemből született meg. Ott, ahol a szívek üvegből, az otthonok könnyekből vannak. A sírás kínzó csöndből, a szavak gyilkos késekből állnak. Ezen a helyen az álmok is csak küzdelmek a túlélésért... A lelkek papírból, az eszmék lángokból keletkeztek. Az érzések, mint a hamu hullanak szét, a tüzesen vöröslő fájdalomban. Egy hely, ahol a félelem és a gyötrelem az úr. Ott, ahol nincs többé fény...

Dönthetünk, de ha a rossz utat választjuk, részesévé válunk ennek kegyetlen játéknak. Végül egybeolvadunk vele, és elveszítjük a szívünket, azt akik valaha voltunk... Többé már nem érzünk többet az undornál. Itt, ahol még a szivárvány is porrá és hamuvá válik csupán.

Ha most elmész, nem jutunk túl ezen

Ha most itt hagysz és elmész, az érzés, hogy magamra hagytál, örökre bennem fog élni. Ha most megteszed azt az egy lépést, ami mindent megváltoztat, végleg eltűnsz az életemből. Ha elmész többet nem látlak; csak az érzéseim maradnak meg, a fájdalom, amit magad után hagysz. Most még még itt állsz mellettem, és fogod a kezem. Talán azokat a ki nem mondott szavakat várod tőlem, amik számomra olyan megfogalmazhatatlanok, mert túl értékesek ahhoz, hogy kimondjam őket. Csak magamban gondolom - "Kérlek ne menj el!" .... Szólnék utánad, de nem merek. 

S így majd szépen, lassan, 

e l e n g e d e d   a   k e z e m .